Bécs, az erdők városa

European Forest City címmel tüntették ki az osztrák fővárost, amelyet egy éven át viselhet. A díjat évente ítélik oda egy-egy európai városnak, amely sokat tesz az erdők védelméért.

Marc Palahi, a European Forest Institute igazgatója adta át 2016. március 16-án Bécs képviselőinek a European Forest City 2016 címet, amelyet minden évben más európai város kap meg. Célja, hogy ezzel is felhívják a lakosság és a döntéshozók figyelmét az erdők jelentőségére.

A European Forest City címet az osztrák főváros - a zöldterületek magas aránya mellett - a bécsi ivóvízbázis védelméért vehette át, és egy éven keresztül viselheti. Bécs egyike Európa legzöldebb városainak, területének 20%-át borítják erdők, emellett pedig immár 150 éve látja el lakóit kiváló minőségű, a környező hegyekben eredő forrásvízzel. A cím adományozásakor szintén az osztrák főváros mellett szólt, hogy az új városrészében, Seestadt Aspernben épül a világ legmagasabb, 24 emeletes fa toronyháza.

A European Forest City 2016 cím átvételekor Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnok a Bécsi Erdészeti Hivatalnak (MA 49) is köszönetet mondott, amely új erdőtelepítési projektjeivel – mint például a Donaustadtban a Norbert-Scheed Erdő – nemcsak a fás területek arányát növeli az osztrák fővárosban, de a városlakókhoz is közelebb hozza a természetet új kiránduló- és pihenőhelyek kialakításával.


Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.