Belgiumban is búcsúznak a covid-szigortól

Belgium lazított a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett rendkívüli intézkedéseken, február 18-tól újra megnyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek, az éttermek és a bárok pedig korlátlanul nyitva tarthatnak - jelentette be Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken.

A kormányfő hozzátette: a zenés-táncos mulatóhelyek legfeljebb 70 százalékos kapacitásig telhetnek meg. Amennyiben viszont teljes mértékben biztosított a levegőminőségre vonatkozó célértékek betartása, a rendezvényhelyszínek befogadóképességük akár 100 százalékában fogadhatnak vendégeket.

 

A vendéglátóhelyeken megszűnik a beltérben elhelyezett asztaloknál fogyasztó vendégek számára vonatkozó hatfős korlátozás. A bárok, éttermek és kávéházak bezárásának kötelező, jelenleg éjféli időpontját megszüntetik, továbbá lehet állva, például a bárpultnál is fogyasztani. Csak a személyzetnek kell az orrot és a szájat eltakaró maszkot viselnie. Beltéri rendezvények esetében ötven fő részvétele felett, szabadtéri rendezvények esetében pedig száz fő részvétele felett kötelező a védettségi igazolvány bemutatása.
Február 19-től az üzletekben és a közlekedési eszközökön csak 12 éves kor felett lesz kötelező a maszk viselése.
A belgiumi beutazásra vonatkozó korlátozások megszűnnek a schengeni övezet országaiból érkező utasok esetében. Az Európai Unión kívülről érkező utasoknak érvényes védettségi igazolvánnyal vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük.
    

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.