Bemutatkozott a magyar kolbász és a pálinka Rómában

Az olasz piacon eddig ismeretlen vagy kevéssé forgalmazott magyar minőségi élelmiszeripari termékek bemutatását, valamint az olaszországi forgalmazókkal való kapcsolatteremtést szolgálta a Római Magyar Akadémián (RMA) csütörtökön rendezett Hu-Food Day.

A római magyar nagykövetség és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által rendezett és termékbemutatóval, valamint kóstolóval egybekötött találkozó a magyar élelmiszeripar vállalatait az olasz országos és nemzetközi élelmiszerláncok képviselőivel, kereskedőkkel, bolttulajdonosokkal és közvetítő ügynökségekkel hozta közvetlen kapcsolatba.

A találkozón felszólaló Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, a magyar élelmiszeripar prémium, vagyis kiemelt minőségű termékekkel kíván jelen lenni az egyébként minden külföldi terméket nehezen befogadó olasz exportpiacon. „Az olaszok elsősorban nyersanyag-felvásárlásban érdekeltek, mi azonban késztermékekkel is jelen kívánunk lenni" - mondta az államtitkár.

Anna Maria Accili magyarországi olasz nagykövet hangsúlyozta, hogy az Expo 2015 milánói világkiállításon Magyarország pavilonja nagy sikert aratott.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős alelnöke az olasz közönség előtt azt hangsúlyozta, hogy a Magyarországra látogató egyre több olasz turista nem elegendő a magyar termékek még szélesebb olaszországi megismertetéséhez, a magyar élelmiszeripar termékeit közelebb kell vinni az olaszországi fogyasztókhoz.

Vincenzo Lenucci, a Confagricoltura olasz agrárszövetség igazgató-helyettese arra emlékeztetett, hogy az évi 34 milliárd eurós olasz agáripari exportnak kevesebb mint egy százaléka kerül Magyarországra. Hozzátette: ez Magyarország lakosságához mérve átlagos arány, mivel az olasz termékeket 150 országba exportálják. Lenucci hangsúlyozta, hogy az olasz piacnak többek között gabonára, kukoricára és marhahúsra van szüksége. Megjegyezte, az olasz-magyar agrárkapcsolat nem korlátozódhat a termékkereskedelemre, az élelmiszer-feldolgozásban szerzett tapasztalatcsere ugyanennyire jelentős.

Az eseményen magyar pálinkákat, Tokaji borokat, mézeket, fagyasztott termékeket, szalámit, kolbászt, sonkát, szalonnát és számos más élelmiszeripari terméket mutattak be.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.