Berlinben is szigorítanak

"A partizásnak vége", nyilatkozott az éjszakai életéről világszerte híres német főváros vezetésének egészségügyért felelős tagja.

Megszigorítják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat Berlinben a hét végétől, mert a fokozottan veszélyesnek ítélt határérték fölé gyorsult a vírus terjedése több belső kerületben.

A szombattól egyelőre október végéig érvényes szabály szerint minden üzletnek és vendéglátóhelynek zárva kell tartania 23 órától 6 óráig. Ebben az időszakban közterületen legfeljebb öt ember, magánterületen rendezett összejövetelen maximum huszonöt ember tartózkodhat együtt.

 "A partizásnak vége", nyilatkozott az éjszakai életéről világszerte híres német főváros vezetésének egészségügyért felelős tagja, Dilek Kalayci szerdán, rámutatva, hogy az utóbbi hetekben éppen az éjszakai szórakozóhelyeken terjedt leginkább az új típusú koronavírus. Elmondta még, hogy a járvány első hullámában a berliniek következetesen betartották a járványlassító szabályokat, "de most azt látjuk, hogy alábbhagy a fegyelmezettség, főleg a fiatalok körében.
A szövetségi kormány hetek óta sürgetett intézkedéseket a járvány megfékezésére a tartományi rangú főváros vezetésénél, azonban a döntés elhúzódásáért országszerte bírálták a berlini városvezetést, és több tartományban megtiltották a járványügyi szempontból kockázatos berlini kerületekből érkezők belépését.  A Robert Koch országos közegészségügyi intézet négy kerületet (Friedrichshain-Kreuzberg, Mitte, Neukölln, Tempelhof-Schöneberg, ) sorol a kockázatos területek közé. A legrosszabb a helyzet Neuköllnben, ahol az utóbbi hét napon százezer lakosra vetítve 78,9 fertőzöttet azonosítottak. 
    

 

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.