Borzalmak nyara

Az emberekre is veszélyes nyugat-nílusi láz vírusával fertőzött szúnyogokat azonosítottak Csehországban - írta kedden a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.

A nyugat-nílusi láz ellen egyelőre nem létezik semmiféle ellenszer, nincs oltóanyag, és a fertőzés az emberek életét is veszélyezteti - mutatott rá a népszerű cseh újság. A fertőzött szúnyogokat az elmúlt hetekben Dél-Morvaországban azonosították a szakemberek.

"Nem kizárt, hogy már az ország más területein is megtalálhatóak" - mondta a lapnak Oldrich Sebesta, a brünni regionális higiéniai intézet szakkutatója.

Az életveszélyes vírust az elsősorban a halastavak környékén élő Culex modestus szúnyogfajtához tartozó rovaroknál fedezték fel a kutatók. Szakvélemények szerint azonban ezek a szúnyogok képesek a városi körülményekhez is alkalmazkodni.

A szúnyogcsípés után a fertőzés lappangási ideje két-három hét. A fertőzött ember ezután izom- és ízületi fájdalmakat, fejfájást érez, majd belázasodik. Az emberek többsége ugyan nagyobb probléma nélkül elviseli a fertőzést, de a meggyengült egyének számára a csípés akar halállal is végződhet - magyarázta Petr Husa, a brünni Fertőző Betegségek Klinikájának főorvosa.

Cseh higiénikusok szerint a nyugat-nílusi láz vírusát vándormadarak hozhatták el Afrikából Csehországba, ahol most azonosították. Az újság ezért fokozott óvatosságra intette mindazokat, akik a halastavak környékére terveznek kirándulásokat.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.