Budapest Mainhattanben

A Maina parti Frankfurtban rendezik meg minden év tavaszán az IMEX hivatásturisztikai szakkiállítást és workshopot. 2015-ben a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) társkiállítóként vett részt a Magyar Turizmus Zrt. standján.

A fővárost képviselő BFTK turisztikai divízió vezetője, Pap Mária tárgyalásokat folytatott számos ún. hosted buyerrel, akik számára Budapest mint konferencia- és rendezvényhelyszín valamint incentive és kulturális utak célpontjaként vonzó. Több nagy létszámú orvosi, gyógyszerész, távközlési és egyéb tanácskozás színhelye lesz Budapest az ősz folyamán. A BFTK Nonprofit Kft. célja, hogy a konferenciavendégek csomagjába bekerüljön a főváros hivatalos kártyája, a Budapest Kártya, melynek segítségével egyénileg is felfedezhetik Budapestet. Felmerült továbbá a World Corporate Games (Vállalati Világjátékok) újbóli budapesti megrendezése. A "hétvégi sportharcosokból" álló vállalati, szervezeti csapatok négy sportágban mérik össze erejüket, és családtagjaikkal együtt akár több tízezer vendégéjszakát generálnak a házigazda desztinációban. Budapest 2006-ban egyszer már otthont adott a versenynek.

A Magyarországon megrendezett konferenciák közel 70 %-a Budapesten zajlik, első sorban orvosi, gyógyszerészeti és gazdasági témákban. A konferenciákat 85 %-ban szállodában tartják. Legjelentősebb küldő országok Németország, Ausztria, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok (forrás: itthon.hu). A konferenciavendégek átlagos költése többszörösen meghaladja a szabadidős turistákét. További nagy előrelépést jelent majd ebben a szegmensben az új budapesti kongresszusi központ, melyet 2018-ban adnak majd át.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.