Debrecen Londonban - ötödször is

A Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület idén immár ötödik alkalommal vett részt november 7. és 9. között Londonban a világ legnagyobb turisztikai vásárán, a World Travel Marketen. A megjelenés apropóját az elmúlt öt évben következetesen folytatott piacépítés mellett az esemény előtt pár héttel megjelent hír is adta, miszerint a Lonely Planet Debrecent a legjobb tíz ár-érték arányú desztinációk között ajánlja az utazók figyelmébe 2017-re.

A Wizz Air légitársaság 2012-ben indította közvetlen London-Debrecen járatát, mely azóta a Debreceni Repülőtér legnépszerűbb járatává nőtte ki magát: jelenleg heti tíz alkalommal közlekedik. A Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület a járat indítása óta következetes marketingmunkával igyekszik a brit utazóközönség figyelmét felhívni a város és térsége turisztikai kínálatára. Az egyesület szakemberei a piacépítésben a Magyar Turisztikai Ügynökség régiós és londoni képviseleteivel, valamint a helyi szolgáltatókkal közösen dolgoznak együtt. Az együttműködések eredményeként számos utazásszervezőnek, újságírónak és bloggernek szervezett tanulmányút (pl. CNN Travel, Rough Guide, Food&Travel, Wanderlust, Hole in the Donut Cultural Travel, Thomas Cook), online és print kampány valósult meg az elmúlt években, valamint az egyesület rendszeresen képviseli a várost és térségét szakmai workshopokon és turisztikai kiállításokon Londonban.

A minden év november elején Londonban megrendezendő World Travel Market a világ legnagyobb turisztikai seregszemléje, melyen több mint 180 ország és régió 5000 kiállítója, valamint 3000 sajtóképviselő és 300 turisztikai szakértő vesz részt a világ minden tájáról. A Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület idén is a központi magyar standon mutatkozott be, továbbra is egyedüli vidéki desztinációként, melyek iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés. A Budapestet megjárt és jól ismerő brit utazók egyre nyitottabbak a kevésbé ismert vidéki úti célok iránt, melyre Debrecen és térsége ideális alternatívát kínál. Minden évben egyre több brit utazásszervező állít össze Debrecent is tartalmazó csomagajánlatot és utaztat csoportokat a térségbe, és a nemzetközi piacra dolgozó újságírók, bloggerek részéről is fokozott az érdeklődés a fővároson túli desztinációk iránt.

Az egyesület a 2013-as WTM-en a Lonely Planet, a világ legnagyobb útikönyvkiadójának és online utazási platformjának munkatársával folytatott sikeres tárgyalást, aki 2014 májusában személyesen ismerkedett meg Debrecen és Hortobágy turisztikai kínálatával. A tanulmányútról megjelent online cikk és közösségi médiában elhelyezett posztok egyik legnagyobb eredménye, hogy a Lonely Planet munkatársainak és követőinek szavazatai alapján 2016-ban Debrecent is beválasztották a tíz legjobb ár-érték arányú turisztikai desztináció közé, melyek között mindössze három város található. Az idei WTM-en többen is a standon kihelyezett Lonely Planet logó miatt álltak meg a standnál és érdeklődtek Debrecen iránt. Az egyesület munkatársai több utazásszervezővel is tárgyalást folytattak, melyek témája a városnéző programoktól az agro- és kerékpáros turizmusig széles skálán mozgott.

A Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület a brit piacon az elmúlt öt évben folytatott marketing tevékenységének sikerét a Lonely Planet elismerése mellett a Debrecenbe érkező brit vendégek számának folyamatos növekedése is igazolja.


OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban

OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban 

Megjelent az egyik legnagyobb hazai utazásszervező 2025. évi katalógusa. Van olyan ajánlatuk, amelyre már szinte a meghirdetés pillanataiban elkelt minden hely.
Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum

Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum 

2023 óta tartó csúszások után 2025. július 3-án több napos ünnepségekkel hivatalosan is megnyit a Grand Egyptian Museum.
Volt Banksy, nincs Banksy

Volt Banksy, nincs Banksy 

Több mint fél év után eltávolították Banksy egyik művét Londonból.
Felújítás vár a Louvre-ra

Felújítás vár a Louvre-ra 

A projekt finanszírozása jegybevételekből, mecénások támogatásából és az Abu-Dzabiban található Louvre fiókmúzeumának licencdíjaiból történik majd.
Látogatói botlás okozta a reneszánsz festmény sérülését

Látogatói botlás okozta a reneszánsz festmény sérülését 

Egy szerencsétlen baleset következtében megsérült Moretto da Brescia 16. századi festménye a bresciai Santa Giulia Múzeumban.
Klimt Csókjától II. Ramszeszig

Klimt Csókjától II. Ramszeszig 

A Bordeaux-i Bassins de Lumières-ben a medencék fölötti sétányokon járva úgy érezhetjük, mintha részei lennénk a vízben tükröződő műalkotásoknak.
Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában

Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában 

Az idén új arculattal, friss tartalommal megjelent 2025-ös katalógusuk nemcsak az úti célokat mutatja be, hanem a vállalat történetét is elmeséli.
Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak

Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak 

Budapesten egy autómosás, Tallinban éjszakai fáklyás hajótúra is vásárolható egyetlen kattintással.
 Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat

Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat 

Az ország északi része különösen sok lehetőséget rejt, melyet már gyorsvonattal el felfedezhetünk.
Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában

Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában 

Változatos hétvége várja a gyermekes családokat a Magas-Tátrában. 

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.