Az 1896-ban kínai nagykövetnek kinevezett báró Moritz Freiherr Czikann von Wahlborn (1847–1909) javasolta először, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia távol-keleti kereskedelmének megerősítése és felfuttatása érdekében minél hamarabb alapítson kereskedelmi telepeket Pekingben és a Sárga-tenger kínai partszakaszán. A Hofburg döntését elősegítette, hogy Ce-hszi kínai császárnő hatalma megtartása érdekében 1860-tól évről évre kényszerűségből több önálló törvényhatósággal felruházott koncessziós területet, százezres lakosú városrészeket (Sanghaj, Tiencsin) adott át a külföldieknek.

A nyugati kizsákmányolást és a „pökhendi fehér ördögöket” megunva azonban 1899 novemberében főleg paraszti rétegek kezdeményezésére polgárháború, majd népfölkelés tört ki a Középső Birodalom északkeleti területén. A boxerek nemcsak a mandzsu császárság megdöntését, hanem az európaiak és a keresztények elűzését is célként tűzték ki maguk elé. Állampolgáraik és külképviseleti szerveik védelmében a nagyhatalmak (Nagy Britannia, Franciaország, Oroszország, Egyesült Államok, Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország és Japán) 54 ezer fős hadsereget küldtek az időközben a felkelők mellé állt Ce-hszi császári özvegy fővárosát védő 170 ezres kínai és boxer hadsereg ellen.

Bécs négy páncélos cirkálóval (Zenta, Maria Theresia, Elisabeth, Aspern) és 500 fős szárazföldi harcokban is jártas tengerészkülönítménnyel vett részt a közelharcokban. A monarchia tengerészei a Pejho (napjainkban Hajho) folyó torkolatánál lévő pejtangi erőd szeptember 25-ei rohamánál vívták leghevesebb harcukat. Az ütközetben a monarchia katonai kontingensének 36 százaléka elesett. A halottak egyharmada magyar nemzetiségű volt. Az erődöt egyébként őseink hősiesen bevették.

Nagy zűr kis Kínában

A kínai császári udvar 1901. szeptember 7-én kötötte meg Pekingben a békét a nyolc nemzet szövetségével. A szerződés értelme szerint az 1860-ban átadott tiencsini és sanghaji francia és angol koncessziós területek nagyságát Párizs és London mind a két nagyvárosban megduplázhatta, illetve megtriplázhatta. A tengeri kijárattal rendelkező, ekkor még egymillió lakosú Tiencsin város területének 60 százalékát felosztották egymás között a harcokban részt vett államok.

Míg a Hajho folyó jobb partján (nyugati oldal) alakult meg folyásiránynak megfelelően a japán, a francia, az angol, illetve a német gyarmatok (városrészek), addig a folyó bal partján (keleti oldal) kapott helyt az osztrák-magyar, az olasz és az orosz koncesszió. Mivel már 1900 júliusában tudható volt, hogy az amerikai és az angol zóna egyesülni fog, így kilencedik nemzetként, de nyolcadik területbirtokosként a nagyhatalmak a fazékhoz, pontosabban az orosz koncesszió mellé odaengedték a szintén meggazdagodni kívánó semlegesnek tartott Belgiumot is.

Az Osztrák-Magyar Monarchia a félig-meddig Belvárosként működő Hebej városrész délnyugati, csúcsára állított háromszögre hasonlító kerületét kapta meg. A 108 hektáros zóna semmilyen európai építészeti városszerkezettel nem rendelkezett. Az európai nagyságot és stílust sugárzó nagyobb méretű angol és francia negyedekkel szemben az osztrák-magyar gyarmat sűrűn lakott, alacsony magasságú favázas, mázas cserepekkel fedett régi hutongokból állt, amiket szűk, kacskaringós és saras sikátorok választottak el egymástól.

A terület keleti oldalán ráadásul több mocsaras terület is akadályozta az urbanisztikai elképzeléseket és gyarmati fejlesztéseket. Ennek ellenére a terület gazdaságilag ígéretesebb falatnak ígérkezett, mint a többi nemzet zónája, hiszen a szomszédos olasz negyeddel közösen - kerülőút nélkül-, csak a magyar koncesszión keresztül lehetett megközelíteni Tiencsin orosz negyedének északnyugati szélében álló Keleti pályaudvarát a folyón túlról érkező kínaiak által lakott Tatárvárosból.

Az 1901 szeptemberében kinevezett Karl Bernauer főkonzul rögvest munkához látott. Mivel a terület sem gazdaságilag, sem jogilag, sem katonailag nem függött a Csing-dinasztia vezette császári Kínától, így bevezették a Duna-menti monarchia pénzügyi, erkölcsi- és belügyi rendszerét. (A többi állam hasonlóan cselekedett.) Az itt élő kínaiak bár nem kapták meg az osztrák (vagy a magyar) állampolgárságot, de az adózás szempontjából lakhely bejelentési kötelezettségük volt. (Az 1906-os népszámlálás szerint az osztrák- magyar zónában 25.744 fő kínai és 80 Kárpát-medencéből származó állampolgár élt).

A rendvédelem fenntartása érdekében az Acurti Hugó sorhajóhadnagy vezette 40 fős osztrák-magyar és horvát származású katonaság mellé a főkonzul 70-80 kínaiból álló rendőrséget, úgynevezett shimbót is verbuvált, akiket a gyarmatváros négy különböző pontján felállított rendőrőrsön helyeztetett el. A 022tj.net honlap szerint a rendőrség nem csak a közbiztonságért, hanem a Bécsnek és Budapestnek (a konzulátusnak) beszedendő adó behajtásáért is felelt.

A gyarmat gazdaságának fellendítése érdekében Beinao Er Zhu Jin nagykereskedőből lett alkonzul vezetésével 1902 novemberében három nagy raktárból álló kikötővel felszerelt vámszabadterületet is felállítottak az újonnan kialakított Bécs utca felső részén (ma Pinganjie utca) és az Osztrák rakpart (ma Keleti Hajho rakpart) között. A több mint öthektáros vámszabadterület folyamatos üzemeltetéséért a hat kínai származású hivatalnokból álló Városi Tanács felelt.

A vétójog és bírói hatáskör természetesen a főkonzul és a katonai parancsnok kezében maradt. (A 300 munkásnak és 32 matróznak munkát adó gabonaraktárak melletti buddhista templomban alakították ki a k.u.k. Tiencsinben állomásozó tengerészetének kaszárnyáját, a kórházat és a börtönt is.) Karl Bernauer főkonzul irányítása mellett 1901-ben a lakosság segítségével a terület déli részét teljesen lebontották, hogy helyére széles, európai elvárásoknak is megfelelő utcaszerkezetet alakíthassanak ki. (Az északi rész nem esett át ilyen nagyarányú beavatkozáson. Ott csak az árvizek elkerülése miatt egyméteres feltöltésekre, és macskakövezésekre került sor).

1901 végén az angolokkal karöltve elkezdték az osztrák-magyar koncessziós terület közműhálózatának, vezetékes ivóvízellátásának kiépítését is. 1902-re a zóna csaknem összes régi-új utcája macskakövezett, csatornázott, kandeláberekkel kivilágított széles közút lett. Az új utcaszerkezetű gyarmatot délről a Zára utca (ma Zijou utca) keletről a Trieszt utca (ma Shengli út) és a Peking-Feng között közlekedő vasút magas töltése választotta el a magyar zónánál kisebb területű olasz koncessziótól.

A mocsarak lecsapolása után a kerületet északon a Nan Jun Ho csatorna (Admiralitás csatorna, majd feltöltése után napjainkban Shizilin sugárút), nyugaton pedig a Hajho folyó választotta el a szomszédos városrészektől. Angol mérnökök segítségével 1902-ben (más források szerint 1906-ban) elbontották a Tatárváros és az osztrák-magyar koncessziós területet összekötő Hajho folyón átívelő pontonhidat, hogy a helyére egy korszerű, öt pilonos vasgerendából készült átkelőt építhessenek. (Sávoly Pál a francia és az orosz koncesszió közé tervezett nyitható 97 méter hosszú hidat 1928-ban tervezte.)

Az új híd a szintén az ebben az évben átadott hivatalosan Ferenc József utcának, de a köznyelvben csak Osztrák utcának nevezett (ma Jianguo utca) körútra futott rá. Ez az utca lett egyébként a magyar koncessziós terület új ütőere. A belga East Gate Electric Company társaság által 1902-ben elindított városi villamosközlekedés egyik vonala ugyanis a Keleti pályaudvart a Szentpétervár, és a III. Viktor Emánuel király körutakon át a Ferenc József utcán keresztül vezették az új hídon át Tatárváros felé.

Az infrastruktuális fejlesztéseknek köszönhetően az Osztrák utca mentén alakult ki a koncessziós zóna új üzleti negyede. A korábban a rakpart mentén átadott három raktár mellé többnyire egyszintes, a monarchia építészetére jellemző eklektikus és historizáló stílusban megépített balkonokkal tagolt középrizalitos házak épültek egészen az olasz területig.

A takaros ingatlanokba nemcsak teapiacokat, boltokat, áruházakat, éttermeket és kávéházakat üzemeltettek az ott élők, hanem egy mozit is. (A francia, az angol és a német negyedekben ez idő alatt fasorokkal szegélyezett öt-hatszintes bérházakat, valamint Párizs, London és Berlin nagyságát és szépségét visszaidéző palotákat, villákat és luxushoteleket adták át. A szomszédos olasz negyedben ekkoriban már kaszinó, fórum, vásárcsarnok, európai szintű színház és több piroslámpás ház is működött.)

A többi nemzet gyarmatához képest szerényebb küllemű osztrák-magyar koncessziós területen épülő ingatlanokat nem Bécs vagy Budapest finanszírozta, hanem az itt élő - a vámszabadterület miatt meggazdagodó- kínai kereskedők és kézművesek. Szuk Géza, a Ganz gyár főmérnöke talán pont emiatt panaszkodott 1904-ben a Vasárnapi Újság hasábjain a „mi kis Khinánk” cikkében, hogy „nem ártana, ha a többi nagyhatalom példájára mi is kihasználnék telepünket kereskedelmi czélok előmozdítására.( …)

Míg az összes nagyhatalmak a telepítvényeket csak bérlik a Khinaiaktól, addig a mi telepítvényünk az osztrák-magyar monarkhia tulajdonát képezi, mi azt elfoglaltuk; csakis a magántulajdon tekintetében történt megegyezés. Ha ugyanis magánépületekre, vagy telkekre van szükség, azt nekünk ki kell sajátítanunk s a kisajátítási összegek a házak fekvése szerint vannak megállapítva. A nyilvános épületeket, templomokat egyszerűen elvettük, ezek a mieink.”

A sárkány csókja: kínai hadurak kedvelt magyar városa

A főmérnök siránkozásának valamelyest ellentmond Tiencsin város turisztikai honlapjának történelmi ismertetője. A site szerint az osztrák-magyar koncessziós területen 1902-re már több osztrák építészeti ízlésnek megfelelő villát is átadtak. A Budapest utcában például egy komplett kis Rózsadomb épült fel egy év alatt, amit a mandzsu császársággal elégedetlen, ezért a Duna-menti monarchia menedékjogát, majd állampolgárságát élvező gazdag északi kínai hadurak építtettek és finanszíroztak.

Ezeknek az épületeknek a többsége középrizalitos, tetőteres emeletes családi ház volt, amelyeknek a főhomlokzatát vagy hosszú lépcsőn megközelíthető három félköríves záródású bejáraton, vagy az erkély alatt árkádokkal tagolt kocsifelhajtókon lehetett megközelíteni. 1902-ben a Ferenc József utca északi részén átadták a szintén egyemeletes verandával kibővített, ám egy érdekes, semmilyen funkciót be nem töltő csonka toronnyal rendelkező tiszti kaszinót is. Az épület anyagi hátterét nem a bécsi Hadügyminisztérium, hanem a konzulátus gazdálkodta ki.

Érdekes, hogy a magyarokon kívül zártkörű tiszti klubot a németek és az angolok építettek csak fel a városban. (A japán megszállás alatt egyébként a monarchia tiszti kaszinója Nagy Északi Hotel néven menedéket biztosított a kémnek titulált Mej Lanfang pekingi operacsillagnak.) 1907-től a városi hivatal elkezdte a születések, házasságok és a halálozások anyakönyvezetését is. Két houtong épületben megindult az általános iskolai oktatás, illetve egy harmadik épületben a kétéves szakképző iskola is, ahol a matematika mellett a kötelező nyelvoktatás nem a német vagy a magyar volt, hanem az angol.

Az 1908-ban új főkonzulnak megválasztott világhírű Erwin Ritter von Zach sinológus új konzuli épületeket építtetett a monarchia tiencsini birtokán, amit végre valahára Bécs finanszírozott. A két szomszédos konzolos épületet a Ferenc József utca és az Osztrák rakpart kereszteződésébe, a korábban átadott új híd tövében építették fel. Mind a két villa csonkagúla tetőben végződő középrizalitos, halpikkely alakú cserepekkel lefedett építmény volt. A kastélyszerű téglaépületek főhomlokzatai nem a Haine folyóra, hanem észak felé néztek.

A főkonzulátus épületei összesen 1200 négyzetméteresek voltak, a hozzájuk csatolt diplomatakert területe pedig meghaladta a 7 hektárt! (Bécs egyébként 1923-ban mind a két épületet eladta a kínai kormánynak, akik az ingatlanokat továbbértékesítették Dun Ji Jin Zhai selyemkereskedőnek. A gépkocsibejárók kialakítása érdekében ekkor alakították át teljesen az épültek főhomlokzatát. A várost ért 1976-os földrengés során súlyosan megrongálódott délebbre fekvő épületet lebontották, az északabbra fekvő ingatlant kínai ízlés szerint „nyugatiasan” felújították. Az egykori konzulátusban jelenleg egy étterem működik.)

Osztrák állampolgár volt Kína első elnöke

Az osztrák-magyar koncessziós terület talán legszebb épülete az Osztrák rakparton 1918-ban átadott úgynevezett Jüan-épület volt, amit a Ce-hszi császárnő hatalmának megdöntésében aktív szerepet vállaló Jüan Si-kaj hadúr kezdett el Ausztria állampolgáraként építtetni 1908-ban.Az Alpok villáira hajazó háromszintes 54 szobás villa tervét a Tiencsinben működő Német-Brit Építészbizottság tagjai készítették el. A megrendelő kérésére a mérnökök direkt nem alkalmazhatták a feng-shui elveit a Hajho-parti 2089 négyzetméteres épület megtervezésénél.

Az „L” alaprajzú épület középpontjában egy karcsú torony osztotta ketté a neobarokk stílusú tetőteret, amit az időközben a Kínai Köztársaság első elnökének kinevezett Jüan Si-kaj egy magánkórházzal és egy emeleti sziklakerttel is kibővíttetett. (Érdekes momentum, hogy Si-kaj akkor sem mondott le osztrák állampolgárságáról, amikor 1915-ben a demokratikus eszméket megunva császárrá kiáltatta ki magát.) Talán a pálfordulás következménye, hogy az császár az épület második emeletét egy titkos vaslépcsővel összekötötte a pincével, hogy onnan a kert alatt kiépített alagúton gyorsan elhagyhassa az épületet.

Hajho hej jó! Végjáték Duna-parti módra

Mivel a többi nagyhatalommal ellentétben Bécs és Budapest nem támogatta anyagilag kínai koncesszióját, így az osztrák-magyar terület Tiencsin leglassabban fejlődő gyarmatának számított. A kolónia kereskedelméből befolyt pénzt így nem is utalták vissza a főkonzulok a Duna-medence fővárosainak, hanem automatikusan a gyarmat-negyed fenntartására fordították.

Problémát okozott az is, hogy a korábban jó adottságú területnek gondolt vízparti kerületet a Sárga-tengerről a Hajho folyóba bekanyarodó 1200-1400 tonna vízkiszorítású hajók a sekély medermélység miatt, csak a francia koncesszió területéig tudtak eljutni-, tovább, így a magyar negyedig már nem. Komolyabb méretű kikötő így nem is épülhetett az Osztrák rakpart mentén. Szintén probléma volt, hogy a dualista állam a többi nagyhatalommal ellentétben nem rendelkezett jelentős kereskedelmi tengeri flottával – így az 1908-tól 1912-ig főkonzuli teendőket ellátó Miloslav Kobr, majd az 1917-ig hivatalban lévő Hugo Schumpeter nem tudta elszállíttatni Európába az itt felhalmozott terményeket.

Tetézte a bajokat, hogy a magyar gyarmat fölött északra a kínaiak több gyárat is felhúztak a frissen átadott Központi pályaudvaruk környékén-, így a magyar területről szép lassan elindult a kínai kivándorlás a szomszédos városrész felé. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a kolónia lakossága négy év alatt 25.744 főről 14.946 főre csökkent. A gazdasági egyensúlyt csak a kivándorlás miatt elnéptelenedő, ezért a magyar koncessziós területet Tiencsin villakerületévé formáló hadurak pénztárcája és építkezései mentették meg.

A mandzsu Csing-dinasztia birodalom megdöntésére, majd a kerület lakójából eleinte köztársasági elnökké, majd császárrá koronázott Jüan Si-kaj megbuktatásában a magyar gyarmaton szerveződő hadurakból, kormányzókból és politikusokból álló úgynevezett Ju Gong-osztály ugyanis jobban preferálta Bécs és Budapest nyújtotta laza lehetőségeket, mint a szigorúbb londonit, vagy párizsit.

Mivel 1917. augusztus 14-én Peking hadüzenetet küldött Bécsnek, így az Osztrák-Magyar Monarchia kínai gyarmatára mindenfajta ellenállás nélkül bemasírozhatott az ázsiai ország hadserege. Peking ellenben a gazdasági válság elkerülése miatt továbbüzemeltette a különleges jogkörrel rendelkező koncessziót. Ausztria a tiencsini területet jogilag az 1919-es saint-germaini béke, Magyarország pedig az 1920-as trianoni békediktátum során vesztette el.

Új Magyarország a Hajho-partján

Amire Bécs és Budapest 100 évvel ezelőtt csak álmodott, azt most megépítette Peking. A rohamosan fejlődő kínai gazdaság következményeként 2005. július 20-án Tiencsinben kihirdették a Hajho folyó belvárosi szakaszának teljes 15 év alatt elvégzendő revitalizációját, amely a korábbi nyolc nemzet birtokolt koncessziós városrészekből 955 ezer négyzetkilométernyit újított fel, bővített ki.

A hatóságok 615 épületet nyilvánítottak műemléknek. Mivel a történelmi viszontagságok miatt pont a Belvárost elfoglaló egykori osztrák-magyar területen maradt fent a legkevesebb műemlék, így a Városi Tanács úgy döntött, hogy egy osztrák-magyaros hangulatú modern negyedet zsaluztat majd ki rekordgyorsasággal. Az egykori Zára utca előtt egy 4700 négyzetméter nagyságú hegedű alakú barokkosan nyírt lombokkal tagolt parkot alakítottak ki a kínaiak, amely nem titkoltan a Hofburg kertjét próbálja leutánozni kicsiben.

Itt kapott helyt egy három méter magas, az Erzsébet téri szökőkútra erősen hajazó 14 méter széles díszkút, a Duna-menti monarchiához valamilyen mód köthető két és fél méter magas zeneszerzők (Beethoven, Strauss, Liszt, Bach és Haydn) szobrai, valamint az az aranyozott kupolájú zenepavilon, ahol az előbb említett muzsikusok nótái csengenek fel, ha leülünk a fedett lócára. Picivel arrébb a budai vár II. világháború után kapott kupoláját lemásoló, kínaiasan elnagyolt és aránytalan tümpanokat, balusztrádokat felvonultató osztrákos-olaszos-magyaros folyóparti luxus-lakóparkja nyújtózkodik el.

Bármelyik alföldi falu ínyére lenne az az egyhajós római katolikus templom, amit az egykori főkonzulátus mellett építettek fel az hajdanvolt Ferenc József utca végében. Bár Tiencsinben egyre jobban fogyatkozik a keresztények száma, a város az elnagyolt rokokós elemeket magán hordozó templomot Magyarország egyik büszkeségének tartja. Hogy Ausztria se maradjon szégyenben, az egykori főkonzulátus folyóparti falszakaszára egy négy méter magas gipszből kivakolt Strauss domborművet kapott. A hírek szerint a felújítás előtt álló tiszti kaszinó elé, egy vágtázó huszárszobor kerül majd.