Elindult a nagytakarítás a világhírű cseh Csontkápolnában

Megkezdődött a közép-csehországi Kutná Hora külvárosában található híres Csontkápolna csontjainak megtisztítása a kápolna 2014 óta folyó, 10 évre tervezett teljes felújításának részeként.

Tomás Král vezető régész szerint a kápolna oldalain lévő négy nagy piramis csontjainak megtisztítása aprólékos, nagyon időigényes munka lesz, várhatóan több hónapig tart. "Minden egyes csont a kiemelés után egy papírdobozba kerül, amelyen be lesz jelölve a pontos helye. A megtisztítás után a számozás alapján újra össze kell majd rakni a piramisokat. Nagy probléma, hogyan helyettesítsük azokat a csontokat, amelyek meg vannak sérülve" - nyilatkozta a Mladá Fronta Dnes című lapnak Král.

A restaurálás teljes költségét mintegy 55 millió koronára (693 millió forint) becsülik. Pavel Tobek plébános közölte, hogy az eddig elvégzett munkák már 37 millió koronába (466 millió forint) kerültek. Vít Mlázovsky, a felújítási projekt vezetője a lapnak azt mondta, hogy elsősorban a piramisok alján lévő csontok egy része deformált és sérült. Szerinte csak a tisztítási munkák során tudják majd konkrétan megállapítani, hogy mit is bírnak ki tulajdonképpen az évszázadok óta egy helyen fekvő csontok. Szakértők megállapították, hogy a csontokat helyenként kikezdte a penész, és kedvezőtlen számukra a kápolna magas nedvességtartalma is. A műemlék a felújítási munkálatok idején is látogatható, a felújítást ugyanis nagyrészt a belépők árából fedezik.

A Csontkápolna a kelet-csehországi régió egyik leglátogatottabb nevezetessége. A kápolna a helyi Mindenszentek templomának része, és szinte minden belső berendezése emberi csontokból, a becslések szerint legalább 50 ezer elhunyt maradványaiból készült. Szakértői becslések szerint a kápolna négy piramisában és a falak mentén mintegy 50-60 ezer emberi koponya és mintegy 420-450 ezer egyéb emberi csont van elhelyezve. A Csontkápolna mai formája a 18. század elején jött létre, amikor a cisztercita rend kolostorához tartozó kápolnát felújították. Miután a kápolna a 19. században a magyar főúri családokkal is rokonságban álló Schwarzenberg család tulajdonába került, Frantisek Rint fafaragó elkészítette csontokból a cseh-német arisztokrata család címerpajzsát is, amely a kápolna egyik leglátványosabb eleme. A címer, a kereszt, a csillárok, a harang és több más csontból készült belső berendezés már átesett a restauráláson.

Forrás: MTI


Súlyos földrengés Délkelet-Ázsiában – Mianmar, Thaiföld is érintett – VIDEÓVAL

Súlyos földrengés Délkelet-Ázsiában – Mianmar, Thaiföld is érintett – VIDEÓVAL 

Erős, 7,7-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Délkelet-Ázsiát. 
Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA

Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA  

Jön az ETA, vagyis az elektronikus utazási engedély, és máris emelik az árát.
OTP Travel: ütős katalógusbemutató exkluzív helyszínen

OTP Travel: ütős katalógusbemutató exkluzív helyszínen 

Az OTP Travel rendhagyó rendezvényén mutatta be viszonteladói partnereinek a 2025. évi utazási katalógusát.
Versenyeznek a művészek a Sagrada Familia főhomlokzatának kialakításáért

Versenyeznek a művészek a Sagrada Familia főhomlokzatának kialakításáért 

Mindhárom alkotótól „művészeti javaslatokat” rendelnek, és ezek alapján dönt majd a kuratórium arról, hogy kire vagy kikre bízzák az úgynevezett Dicsőség homlokzat elkészítését.
Indul a főszezon: Milánóban fokozottan védik a turistákat

Indul a főszezon: Milánóban fokozottan védik a turistákat 

Ezzel a Róma utáni második legnagyobb olasz városban nyolcra emelkedett az úgynevezett vörös zónák száma, ahol a megszigorított biztonsági intézkedések érvényesek.
Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán

Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán 

Szabadtéri kalandok, kreatív foglalkozások, színházi előadások és izgalmas felfedezések a programban.
Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró

Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró 

Egyiptomban történt a baleset, hatan meghaltak a jelentések szerint.
Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.