Elkészült az osztrák főváros leghosszabb metróvonala

Szeptember elejétől a teljes szakaszon szállít utasokat  az osztrák főváros immár leghosszabb metróvonala, az U1. A piros vonalat öt új állomással és 4,6 kilométerrel toldották meg mintegy 600 millió eurós ráfordítással.

Összesen 19,2 kilométer hosszú lett Bécs legrégebbi metróvonala, az U1, amely észak-dél irányban szeli át az osztrák fővárost.

Az öt új megálló és a 4,6 kilométernyi új pálya építését 2012 nyarán kezdték, és összesen 600 millió euróba került. A beruházás fő nyertesei az osztrák főváros legnépesebb kerülete, Favoriten lakói, akik ezentúl 30 perc helyett 15 perc alatt érhetnek be az új végállomásról, Oberlaatól a Stephansplatzra.

Az első, utasokat is szállító szerelvény 2017. szeptember 2-án, 10:30-kor gördül végig az U1 új szakaszán. A megnyitó alkalmából az Oberlaa és az Altes Landgut állomásoknál információs pult és színes családi programok várják az érdeklődőket.

A metróbővítéssel ugyanis több környékbeli busz és villamos menetrendje, illetve útvonala is megváltozik. A 67-es villamos ezentúl például rövidebb szakaszon, a Reumannplatz és az Otto-Probst-Platz között közlekedik, a buszok menetrendjét pedig úgy alakítják át, hogy elérjék az első, illetve utolsó metrót. 

Az U1 bővítése alkalmából, 2017. szeptember 2-án ingyen menetjegyet is kapnak az utasok, amellyel aznap, 9 és 21 óra között Bécs teljes tömegközlekedési hálózatán, korlátlanul utazhatnak.

"Nagyon örülök, hogy mind az ütem-, mind pedig a költségtervet sikerült pontosan betartani, így a bécsieknek pontosan az ígért időpontban adhatjuk át az U1-et. Ráadásul a metróhálózat bővítésével nagy mértékben hozzájárulunk a környezetvédelemhez, a tömegközlekedési hálózat folyamatos bővítésével pedig a kiváló bécsi életminőségért teszünk sokat" – mondta Ulli Sima tömegközlekedésért felelős városi tanácsnok a metróbővítés alkalmából.


Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.
Az Adria királynője – húsvéti virágünnep Opatijában

Az Adria királynője – húsvéti virágünnep Opatijában 

Anno a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye volt, itt gyógyult Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.