Ellepték a látogatók a milánói világkiállítás magyar pavilonját

Látogatói csúcsot hozott a magyar pavilonnak az augusztus második felében rendezett ünnepi hét a milánói világkiállításon - közölte Rétfalvi Flóra, a pavilon kommunikációs vezetője.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Több mint húszezren voltak kíváncsiak az augusztus 18-án tartott tehetség napjára, amelyen a Polgár testvérek játszottak szimultán sakkversenyt a látogatókkal, délután pedig a Virtuózok tehetségei fiatal olasz zenészekkel közösen tartottak komolyzenei koncertet - ismertette.

A hét másik kiemelkedő eseménye az augusztus 20-i államalapítás ünnepéhez kapcsolódó programsorozat volt, amelyre szintén több ezren voltak kíváncsiak - közölte a kommunikációs vezető.

A magyar pavilon augusztus 20-án is egyedi programokkal várta a látogatókat - írta. A programsorozat az Expo főutcáján promenáddal és aratófelvonulással indult, majd a magyar pavilonban ünnepélyes keretek között megáldották az ősi alakor búzából készült új kenyeret.

Bemutatkozott a Halasi Csipkeház és a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület Kézműves Közössége, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége pedig kézműves mesterei pedig betekintést adtak a magyar népművészetbe. Az estét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Junior Príma Díjas zenészeinek előadása, majd Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész koncertje zárta.

Az Együtt hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a magyar pavilon kapcsán

Mindeközben az Együtt hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a milánói magyar pavilon kapcsán hétfőn.

Indoklásuk szerint hatvanmillió forintot kaphatott senki által nem látható filmek készítésére a Focus Media Center Kft., amely az Együtt szerint Fidesz-közeli cég.

Az Együtt az Indexre hivatkozva azt írta, hogy a Focus Media Center Kft. 59,6 millió forint közpénzért készíthetett a lombard–magyar, illetve a milánói–magyar kapcsolatokról szóló 16 filmalkotást a milánói világkiállításra. Emlékeztettek arra, hogy a portál szerint a filmeket senki sem láthatta, így azt sem lehet tudni, egyáltalán elkészültek-e, bár Szőcs Géza kormánybiztos azt ígérte, elküldi a filmeket.

A közleményben az Együtt felszólította Szőcs Gézát, hogy bizonyítsa be: a filmek valóban megfelelő minőségben elkészültek, és azokat be is fogják mutatni.

Az Együtt közölte, nem fogják hagyni, hogy "fideszes haverok és oligarchák a milánói világkiállítás kapcsán is lenyúlják a magyar polgárok pénzét".

Az Index hétfőn írt arról, hogy több százmillió forintért rendelt Szőcs Géza kormánybiztos filmeket, multimédiás projekteket, élményutakat a milánói expóra. A produkciók sehol nem láthatók, csak a kifizetéseknek van nyomuk - írták. A hírportál szerint az EuroAtlantic Solution nevű cég, amely az egykori fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás cége, 23,9, majd 790 millió forintért kapott megbízásokat az expóval kapcsolatban. A cikk szerint 2,4 millió forintot kapott a Molto Harmonico Bt., hogy alkalmazottja zongorázzon Milánóban, egy szerződés aláírási ceremóniáján.

Forrás: MTI


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.