Először a magyar piacon ez a feltörekvő úti cél

Először rendezett Budapesten workshopot Ras Al Khaimah (RAK) Turisztikai Hivatala.A jó hangulatú, az Aviareps által szervezett keddi szakmai rendezvényre számos magyar értékesítő volt kíváncsi, és nemcsak azok, amelyek kínálatában eddig szerepelt ez a desztináció. 

Ras Al Khaimah az Egyesült Arab Emirátusok - Abu Dhabi , Dubaj, Sharjah , után a negyedik legnagyobb emírség. A hasonló nevű Ras Al Khaimah városa pedig hétezer éve lakott. Az emírség gazdag történelmi múltját jelzi, hogy mintegy 65 várral rendelkezik, amelyek az egykori kereskedelmi útvonal mentén épültek, és négy olyan régészeti területtel, amelyek az UNESCO világörökségi helyszínek listájára való felkerülésre várnak.

A védett helyszínek között szerepel továbbá a Suwaidi Pearls Farm, az Egyesült Arab Emírségek egyetlen igazgyöngy telepe, ahol a mai napig kézzel végzik a munkát, a régi hagyományok megőrzése érdekében, valamint a Jazirah Al Hamra is, az Arab-öböl utolsó gyöngyhalász faluja.

 

Ras Al Khaimah emírség közel 400 ezer lakosú, de ennek a számnak a többszörösét fogadja turistaként, szinte az év minden szakában. Több mint 8100 szoba várja a vendégeket, akik a világ minden tájáról érkeznek. A magyar utazási irodák között számos touroperator és több száz viszonteladó értékesíti az ide szóló utakat. A hosszan elnyúló üdülőtelepen a világ legnagyobb szállodaláncai képviseltetik magukat, a Marriott-tól az Anantaráig és a Radissonig.

A budapesti workshopon résztvevő több kiváló szálloda közül az ötcsillagos The Cove Rotana Resort az Arab-öböl azúrkék vizére néző, nyugodt tengerparti fekvésével, a szobák és villák hangulatos berendezésével, számos vendéglátó és szabadidős szolgáltatásaival, nem utolsósorban a 600 méter hosszú tengerparti strandjával tökéletes kikapcsolódást nyújt vendégeinek.

 

Az Arab-öböl érintetlen tengerpartján, Ras Al Khaimah turisztikai látványosságainak közvetlen közelében fekvő Al Hamra Residence és Village 147 tágas lakosztályt kínál a 18 lyukú championship golfpálya mellett fekvő Al Hamra Village-ben. A két üdülőhely egymástól mindössze 5 perc sétára található.

Az InterContinental Ras Al Khaimah Mina Al Arab Resort & Spa a Hayat-szigeten található, sivataggal és a magasba nyúló hegyekkel körülvéve. A változatos szabadidős kínálattal, személyre szabott szolgáltatásokkal, hat étteremmel és bárral, valamint tengerre néző szobákkal, lakosztályokkal és villákkal az üdülőhely tökéletes hely a kikapcsolódásra és a feltöltődésre.

A DoubleTree by Hilton Resort & Spa Marjan Island a kedvencek között is kedvenc, hallottam a workshopon valakitől, amely szintén közvetlenül a tengerparton magasodik. Minden szoba erkéllyel vagy terasszal rendelkezik, tengerparti kilátással, 650 méter hosszú fehérhomokos stranddal, számos sportolási, szabadidős és wellness szolgáltatással.

Az ugyancsak a Marjan-szigeten található, különleges stílusban épült Rixos Bab Al Bahr párokat, baráti társaságokat és családokat; az aktív kikapcsolódást kedvelőket és a gasztronómiai ínyencségekre vágyókat egyaránt várja. Egész kisvárosnyi turistát tud ellátni a régi mexikói piramisokra emlékeztető épületcsoport.

A helyi turisztikai szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy ez a 400 ezer lakosú emírség illetve környéke mást, és talán többet tud nyújtani, mint amit eddig az Egyesült Arab Emirátusokról hallottunk: számos aktív utazási élmány, a sivatagi programok mellett túrázó, Via-Ferrata és egyéb hegyi túrák, kajakozás a zöld tengeri mangrove erdőkben, golfozási lehetőségek, bobpálya, zipline pályák, közöttük a világ leghosszabb ziplineja, a Jebel Jais Flight is szerepelnek a tengerpart és a shopping, mint attrakció mellett.

Több szálloda kifejezetten a gyermekkel érkező családokra számít. A workshopon részt vett a város nemzetközi repülőterének igazgatója, Stanislav Bujnovsky is.

A régió nemrég új turisztikai stratégiával rukkolt elő, ennek célja, hogy a térség legfenntarthatóbb régiója legyen 2025-re.

Forrás: Aviareps


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.