Európa harmadik leghosszabb függőhídja épült a Dunán

A romániai Braila város mellett felvatták az öt év alatt elkészült új Duna-hidat.

A híd csaknem két kilométeres hosszával és 1120 méteres támaszközével az Európai Unió harmadik leghosszabb függőhídjává vált.

Klaus Iohannis államfő az ünnepségen rámutatott: a brailai híd az ország legnagyobb infrastrukturális beruházása a rendszerváltás óta, amely Tulcea és Braila megye, tágabb értelemben – a Fekete-tenger és a Duna által határolt – Dobrudzsa és a többi országrész között teremt közúti kapcsolatot.

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint a 85 százalékban uniós forrásokból fedezett beruházásra költött félmilliárd euró nagy része az építkezés idején is a helyi gazdaságot fejlesztette, a híd pedig további fejlődést fog hozni a régió számára.

Kevés ehhez hasonló léptékű függőhíd található a kontinensen – írta korábban az Építészfórum. Az Isztambulban található első Boszporusz-híd (hivatalos nevén Július 17-i Mártírok hídja) az épülő romániai Duna-hídnál valamivel rövidebb: 1560 méter hosszú, 1074 méteres középnyílással. Az 1988-ban befejezett második Boszporusz-híd középnyílása 1090 méter, míg a 2016-ban megnyitott harmadiké jóval hosszabb: 1408 méter. A szintén építés alatt álló törökországi Çanakkale 1915 híd 2023 méteres középnyílásával jelenleg a világ leghosszabb, építés alatt álló hídja.

A híd tervezési és kivitelezési megbízását 2018-ban nyerte el az olasz Astaldi és a japán IHI Infrastructure Systems Co. konzorciuma, az előbbi a munkák 60 százalékáért felel. Az Astaldi (amely egyébként egy török céggel az említett harmadik Boszporusz-hidat is kivitelezte) romániai portfoliója a közelmúltban haladta meg az egymilliárd eurós értéket: a napokban nyertek el egy közbeszerzést a Nagyszeben és Pitesti városait összekötő új autópálya 30 kilométeres szakaszának kivitelezésére 356 millió euró értékben.

Megnézem a videót >>

Forrás: Napi.hu


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.