Felelősségre vonják Herkulesfürdő tönkretevőit

Vádat emeltek Romániában a termálvizeiről híres bánsági Herkulesfürdő fürdővállalatát privatizáló és a vállalat tönkretételéből törvénytelenül hasznot húzó bűnszövetkezet 35 tagja ellen - közölte kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

Az ügyben többek között a fürdővállalat vezetői, részvényesei, egy volt parlamenti képviselő, egy ügyvéd és egy bírósági végrehajtó is a vádlottak padjára került, akiket bűnszövetkezet létrehozásával, súlyos következményekkel járó sikkasztással és hivatali visszaéléssel vádolnak. A 19. században még császárok és királyok kedvenc fürdőhelyének számító Herkulesfürdő szállodáit és termálfürdőit a kommunizmus idején államosították, majd a rendszerváltást követően a román állami tulajdonban lévő fürdővállalatot 2001-ben privatizálták. A DIICOT szerint az akkor még ötven ingatlannal, köztük a fürdőtelepülés legnagyobb szállodáival, vendéglőivel és strandjaival, valamint a termálvíz kitermelésére vonatkozó engedéllyel rendelkező fürdővállalat többségi részvénycsomagját olyan cég szerezte meg, amely a vádlottak egyikének ellenőrzése alatt állt.

A vételár első részletének kifizetéséhez a gyanúsított az Állami Tartalékalaptól fél évre "értékesítési joggal kikölcsönzött" 5500 tonnányi kristálycukor eladásából szerzett pénzt. Mivel azonban a cukortartalék helyreállításáról nem gondoskodott, már ezzel 43 millió lejnyi (3,4 milliárd forint) kárt okozott az államnak. A fő gyanúsított ellenőrzése alá került fürdővállalat 2008-ban fizetésképtelenné vált, ezért az általa létrehozott bűnszövetkezet tulajdonába játszotta át a fürdővállalat javait, megelőzendő, hogy azok a hitelezők birtokába kerüljenek.

A vezérigazgató fia, a gazdasági igazgató felesége, a vállalat könyvelője és más gyanúsítottak különböző összegeket kölcsönöztek a fürdővállalatnak, az összegeket bérek formájában azonnal vissza is kapták, a hitelszerződésben rögzített rendkívül magas kamat megfizetésének elmulasztása miatt azonban perbe fogták a vállalatot és egy végrehajtó segítségével megszerezték a fürdővállalat egyes - hitelbiztosítékként megjelölt - épületeit. A DIICOT szerint ezzel a módszerrel a fürdővállalat 22 ingatlanát játszották át a bűnszövetkezet tagjainak tulajdonába, több mint 123 millió lej (9,8 milliárd forint) értékű kárt okozva különböző román állami intézményeknek. Az ügyet a temesvári táblabíróság fogja tárgyalni.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.