Felújították Velence egyik ikonikus épületét

Több mint 500 éves története során először nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a velencei Szent Márk téren álló Régi Prokurátus (Procuratie Vecchie) épülete a közel 5 éves restaurációs munkálatokat követően.

Az igazi olasz látványosság a Velencéhez sok szálon kötődő Generali Cégcsoport támogatásának köszönhetően éled újjá, hogy a jövőben közösségi térként, és a biztosító The Human Safety Net nevű globális társadalmi felelősségvállalási mozgalmának központjaként nyerjen új célt. A munkálatok év végén fejeződnek be.

 

Mérföldkőhöz érkezett a Generali The Home Venice nevet viselő nagyszabású projektje: a biztosító pénzügyi hozzájárulásának köszönhetően már újjászületett a Velence szívében található közpark, a Giardini Reali (Királyi kertek), a Szent Márk téren álló Procuratie Vecchie teljeskörű restaurációja pedig éppen most ér a finisbe. A fenntarthatósági kezdeményezés célja az, hogy a világörökségi státuszú város építészeti és kulturális örökségében a következő generációk is gyönyörködhessenek, Velence pedig a fenntarthatóság globális szimbólumává váljon.

Az idén 190 éves Generali elkötelezettsége nem véletlen, a társaság történelmi székházának ugyanis éppen a Régi Prokurátus épülete adott otthont az 1830-as évektől.

Az érdeklődők ugyan csak 2022 tavaszától csodálhatják meg az impozáns belső tereket, a megújult Királyi kertekben azonban már megtekinthetik a munkálatokat, és az újjászületett épületet bemutató makettet.

Forrás: influencemedia.hu


Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.