Friss számok a németországi beutazó turizmus alakulásáról

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) a pozitív évkezdés után továbbra is növekvő keresletet jelez az utazási piacon. A nemzetközi repülős érkezések, illetve a hotelek növekvő foglalási számai szintén alátámasztják a felfelé ívelő trendet, áll legfrissebb jelentésükben.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján az év kezdetétől február végéig 9,4 millió nemzetközi vendégéjszakát jelentettek a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek –

ez az előző év ugyanezen időszakához képest 7,8 százalékos növekedésnek felel meg.

Bad Schandau / Forrás: DZT
Bad Schandau / Forrás: DZT

A vendégéjszakákkal párhuzamosan nő a németországi reptereken az érkezések száma is:

Forward Keys február végéig 1,23 millió érkezést jelentett – ez pedig 14 százalékkal haladja meg az előző év számait.
A hotelipar Németországban 2024. első két hónapjában magasabb összesített kihasználtságot (német és nemzetközi vendégek együttesen) mutat, mint 2023. ugyanezen időszakában: januárban a szobák 52 százaléka volt foglalt, míg februárban 59,1 százalék.
Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke: 

Az első két hónap köztes eredménye megerősíti a 2024-es előrejelzéseinket. Már a Caspar David Friedrich jubileumi évének a legelső kiemelt rendezvénye, a Hamburgi Műcsarnok kiállítása is rekorderedményt ért el. Az UEFA EURO 2024 labdarúgó EB idejére pedig az első vendéglátó városok már most átlagon felüli keresletet jelentenek.


Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.