Golyó végzett egy svájci farkassal, de emiatt most nem kell szégyenkeznünk

Feltehetőleg ő volt a legidősebb svájci farkas, 150 év után az első farkasfalka alapítója Svájcban. F07 kódnéven jegyezték fel, és 13-14 évesen igazi farkasmatuzsálemnek számított. Kíméletből végeztek vele svájci vadászok, vette észre a Gruppe Wolf Schweiz svájci környezetvédelmi szervezet Graubünden kanton hivatalos honlapja alapján a hvg.hu hírportál.

Kilőtték az F07 kódnéven ismert Calanda-hegyi anyafarkast, feltehetően a legidősebb svájci farkast, hétfőn lőtték le. A 13-14 év körüli szuka a svájci farkasok legidősebbike volt: 46 kölyköt (20 nőstényt és 26 hímet) ellett élete során.

 

A helyi természetvédők először 2011-ben találták meg a nyomait Valais kantonban, 2011 őszétől élt Graubündenben, és 2012-ben észlelték az első kölykét, aki az első újkori farkaskölyök volt Svájc területén, a vadak 150 évvel az előtti kipusztítása után. Hétfőn a vadőrök végeztek vele, miután egész nap egy térségbeli település közelében volt, és semmiféle menekülő vagy támadó ösztönt nem mutatott, amikor többször is megközelítették emberek.

Jobb mellső lábának jellegzetes foltja alapján azonosították, és állapították meg, hogy F07-ről, a feltehetően legidősebb svájci farkasról van szó, ám nemcsak hogy ő volt a legidősebb farkas Svájcban, de 150 év után ő és az M30 kódnéven nyilvántartott hím alapította meg az első svájci farkasfalkát a Calanda-hegy térségében.

Ez az a térség Graubündenben, ahonnan az M237 kódnéven nyilvántartott, sárga színű nyomkövetővel ellátott farkas is származott, aki egészen Magyarországig vándorolt, ahol az év elején állítólag egy 9 éves kisfiú az apja fegyverével kilőtte, majd megpróbálták eltüntetni a nyomait.

 

Forrás: hvg.hu


Már Horvátország felé is nehezítettek a határátkelésnél

Már Horvátország felé is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.