Egy, a kilétét egyelőre felfedni nem kívánó magyar újságíró elindult a „balkáni el Caminón”: Görögországból Budapestre, majd ha sikerül, akkor Budapestről Bécsbe próbál eljutni a menekültek útvonalán, a bevándorlókkal együtt. Az újságíró augusztus 7-én indult útnak, tapasztalatait az Átlátszó Világtérkép blogján, a Facebookon és a Twitteren lehet követni.

A tervezett útvonal a következő: Idomeni (Görögország) >> Gevgelija (Macedónia) >> Szkopje (Macedónia) >> Tabanovce (Macedónia) >> Presevo (Szerbia) >> Belgrád (Szerbia) >> Szeged >> Budapest >> Bécs

Augusztus 6-án, első posztjában ezt írja az újságíró: „Amikor egy héttel ezelőtt átléptük a görög-macedón határt Evzoninál, és indultunk tovább dél felé, vagy tíz kilométer után láttuk meg az első csoportot. Dél volt. Az autó műszerfalán a hőmérő 37 fokot mutatott. Aki legelöl jött, annak furcsán feldagadt az arca, széleseket lépett, húzta a bal lábát. Vagy tízen jöttek mögötte. Többségében férfiak, néhány asszony, egy gyerek. A másik csoport az autópálya mellett a fehér leanderek arnyékában ült. Egymásnak adták a vizes palackot. A harmadik csapatban csak hárman voltak. Fiatal fiúk, kis hátizsák mindegyiken, leszegett fejjel mentek előre a perzselő hőségben. Nekik még harminc kilométer volt hátra a határig.”

Legutóbbi, augusztus 7-i bejegyzésében pedig már így ír: „Három kilométerre voltam Idomenitől. Attól a falutól, amely a menekültválság Észak Görögországi központja lett. A nemzetközi vasútvonal utolsó görög állomása van itt, a sínek átfutnak a határon, és ott, a túloldalon egy híd könnyíti meg az illegális határátlépők dolgát. Nem kell a folyón való átkeléssel bajlódni. Hat kilométert gyalogoltam a 1-es főúttól. Az első menekültcsoport Idoemnitől párszáz méterre lépett elő a napraforgótáblából. Afgánok voltak, vagy húszan. Fiatal srácok, gyerekek és asszonyok.”

Majd így folytatja: „Itt a vége Görögországnak. Egy fél focipályányi területen vagy háromszáz menekült áll. Egy macedón rendőr próbál rendet tenni. Egy sátor és egy Land Rover, meg négy rendőr. Ők itt élet halál urai. Az egyikük valami papirt oszt. Az embereket húsz-harminc fős csoportokra osztották. Így, konttrolláltan engedik őket át Macedoniába. Gyorsan lebukok. Az egyik fiatal rendőr kiszúrja, hogy videót készítek.
- Te nem jöhetsz itt át. Illegális lenne - mondja.
- De hát itt mindenki az, nem? - átváltok szerbre. Erre megenyhül.
- A hetvenkét órás papirt Gevgelijávban adják, de ahhoz menedéket kell kérned. Az meg hogy nézne ki. Csak a hivatalos határátkelőn jöhetsz be legálisan.
- És ha mondjuk félrenézne, amikor elindulok ezzel a csoporttal?
- Akkor...
Csak bólintott. Én meg annak veszem, hogy majd félrenéz. Most arra várok. Innen, ahol most vagyok már csak párszáz méter a folyó túlodala. Macedónia.”