Hirosimába – a béke és az emlékezés városába – 30 fokos kánikulában, gyalog érkeztünk a város kikötőjéhez. Az öbölre nyíló part már tele volt turistákkal. Mindenki a kompot várta, amellyel a szemben levő úgynevezett Szigorú-szigetre, Hirosima népszerű turisztikai látványosságára jutottunk át.

Manapság az utazók inkább a Szentélyek-szigete néven ismerik jobban ezt a vidéket. Különös hely, amely tele van érdekességgel és japán csodákkal. Amikor partot értünk, a hajóállomás előtti tér gyorsan megtelt vendégekkel, akik az ott sétáló szelíd őzeket és szarvasokat simogatták. A sziget belseje felé haladva szinte nem is találkoztunk helyi lakosokkal, csak turistákkal és szolgáltatókkal – ezt a tájat még ma is nagyrészt érintetlen erdők borítják. Ám már a kompból nézve előtűnt az a tengerből kiemelkedő, vörösre festett szentélykapu, amely az úgynevezett lebegő pagoda előtérében emelkedik. Ezt Japán legismertebb szimbólumként tartják számon, amelynek a szépségét és népszerűségét az is bizonyítja, hogy szinte valamennyi utazási iroda plakátján és az útikönyvek borítóin látható.

Ez a hely kiállta a történelem évszázados viharait. A vörösre festett szentélykaput még 1874-ben építették, de a történészek szerint már azt megelőzőleg, hétszáz éven át egy hasonló építmény is állt itt. Azt mondják, hogy a sziget spirituális gyökerei viszont még ennél is régebbiek.

Amikor a kapuhoz gyalogoltunk, éppen apály volt, tehát különleges látványt nyújtva teljesen kiemelkedett a tengerből. Az oda érkezett családok, főleg gyerekek sokasága vette körül a szentélyt, akik a sekély vízben pancsoltak. Nem sokkal később jött a dagály, így a víz fokozatosan elborította a kapu alapjait, és tartóoszlopainak egy részét. Eközben a tenger beljebb ért a pagodáig, amely úgy tűnt, mintha egy óriási hajóként lebegett volna a víz felett, meghökkentő látványt nyújtva.

Osztrigafesztivál és a fenyőfáklyák ünnepe

Kevesen gondolnák, de ezen a helyen a januári télben táncfesztivált tartanak, áprilisban pedig drámai műveket mutatnak be a színpadon, az előadásokon viselt ruhákat és maszkokat pedig ki is állítják itt. Egy hídon áthaladva értük el a színházat, amelyet még 1564-ben alakítottak ki, ennek szomszédságában pedig többféle kincset és kulturális tárgyat láthattunk. A különlegességek között fedeztük fel például a világ legnagyobb fakanalát is.

A lebegő pagodából kiérve az épület mögötti dombtetőn ötemeletnyi magas régi templom emelkedett a maga szépségében. Egyébként ezen a szigeten évről évre több nevezetes eseményt is tartanak. Így februárban például osztrigafesztiválra, decemberben pedig a fenyőfáklyák ünnepére várják a turistákat. A nyár kezdetén, júniusban rendezik a már hagyományos zenei és hajóünnepet, augusztusban pedig a szentély előtt tűzijátékot tartanak.

A szigeten eltöltött, élményekben gazdag órák után visszaindultunk a komppal Hirosima kikötőjébe. Ezt követően autóbusszal értünk a város központjába, ahol sok minden az emlékezésről, az 1945. augusztusi atomtámadásról szól. Akkoriban szinte teljesen elpusztult Hirosima, de a helyiek összefogtak és elhatározták, hogy egy nagyobb és gazdagabb város építenek. Ez sikerült is nekik: a város ma magasba emelkedő, modern épületekkel, sugárutakkal, parkokkal és ipari negyedekkel van tele. Ugyanakkor itt-ott meghagyták a háború sebeit is, hogy azokkal a katasztrófára emlékeztessenek.

Az emlékpark ma békességet sugároz

Napjainkban Hirosima Japán egyik legfejlettebb városa, amelynek jó példája, hogy itt található a Mazda-autógyár, ahol a legkorszerűbb technológiákkal készítik a járműveket. Ugyanakkor az emlékezésről szól a település szívében kialakított nagy kiterjedésű Béke Emlékpark, ahol mindig találni tisztelgő helybelieket és turistákat is. Mellette magasodik az úgynevezett Atomkupola, amely a várost ért atomtámadás középpontjában áll. A híres épület csontvázszerű kupolája az egykori ipari bemutatócsarnok helyén látható.

A park békességet sugároz, és tele van a világ minden részéről összesereglett érdeklődőkkel. De itt láthattuk a Béke Emlékcsarnokát, a hirosimai síremléket és a Béke Lángját is. A múzeumban pedig az atomtámadásról fennmaradt fotók emlékeztettek a borzalmas pusztításra. Ott jártunkkor a parkban több látogató is megkongatta a Béke harangját.

A mai Hirosima azonban nemcsak erről szól, hanem a helyi lakosokról, a fiatalokról és az érkező vendégekről. Az utcákon, a tömegközlekedési eszközökön sok a jókedvű ember, akik tisztelik egymást és készséggel segítik a vendégeket, hogy eligazodjanak a városban. De szívet melengető látvány például a nagy japán meseíró, Mieckichi Suzuki (1882-1936) szobra is, amely gyerekkel és madarakkal ábrázolja a művészt, a szigetországban ugyanis különösen a madarakról írt meséit kedvelik.