Hamarosan nyit a Wien Museum

Csaknem négy év felújítás után, 2023. december 6-án újra megnyitja kapuit a látogatók előtt Bécs helytörténeti múzeuma, a Wien Museum. Az inklúzió és akadálymentesség jegyében újragondolt és felújított kiállítóhely állandó tárlatát ingyen lehet megnézni.

„Nem privilégiumnak, hanem jognak kell lennie, hogy az ember hozzáférhessen mindahhoz a tudáshoz, amelyből megismerheti annak a városnak a történetét, amelyben él” – mondta Matti Bunzl, a Wien Museum igazgatója az osztrák közszolgálati médiának, az ORF-nek annak kapcsán, hogy csaknem négy év felújítás után az inklúzió jegyében nyit hamarosan újra az osztrák főváros helytörténeti múzeuma.

Ez azt jelenti, hogy a város történetét az őskortól napjainkig három szinten és összesen háromezer négyzetméteren bemutató állandó kiállítás ingyenesen lesz látogatható. Ezzel a Wien Museum az első olyan közintézmény Ausztriában, amely erre az útra lép.

Az állandó tárlat mellett különböző ingyenes programokkal várják az iskolai csoportokat és a családokat is. A gyerekek és fiatalok érdeklődését a város történelme iránt különböző érzékszervekre ható, különböző kompetenciákat igénylő workshopokkal igyekeznek felkelteni, amelyek modulszerűen épülnek egymásra. Az önálló kutatásra, gondolkodásra és eszmecserére ösztönző programok olyan témákat dolgoznak fel a város történetén keresztül, mint a jövő múzeuma, az 1900-as évek Bécse vagy a nemzetszocializmus az osztrák fővárosban. De gondoltak azokra a felnőtt látogatókra is, akik szeretnek lassan végigbarangolni egy múzeumon, egy-egy tárgynál megállva, hogy elmerenghessenek a saját emlékeik felett. Őket a „Wien Museum lelassítva” című beszélgetős tárlatvezetéssel várják. Akik pedig szeretnek kreatívak lenni, azok a „Wien Museum kreativ” című program keretében - a kiállítás megtekintése után – maguk is alkothatnak valamit a műtermek egyikében.

A megújult Wien Museum egy közösségi galériának is otthont ad, ahol a város különböző közösségeinek nyílik lehetősége arra, hogy bemutassák az őket foglalkoztató kérdéseket, problémákat. Az első ilyen tárlat december 6-tól „Perspektívaváltás” címmel látható majd.

Az új épületrész legfelső szintjén, 1.200 négyzetméteren kapnak helyet az időszaki kiállítások, amelyek Bécs jelenével és jövőjével foglalkoznak. Ezekre külön jegyet kell váltani. A régi és új épületrészt egy üvegezett terasz köti össze, ahonnan varázslatos kilátás nyílik a barokk Karlskirchére és a Karlsplatz szines nyüzsgésére.

De nemcsak a kiállítási program, a múzeum koncepciója inkluzív, hanem az egész épület és a kiállítások is. Az intézmény inklúziós megbízottja szorosan együttműködik a különböző fogyatékossággal élő embereket képviselő szervezetekkel, így tapintható kiállítási tárgyak, Braille-írás, nagy betűkkel nyomtatott szövegek, indukciós hurok és kölcsönözhető kerekesszékek teszik lehetővé, hogy a múzeumlátogatás tényleg mindenkinek élmény legyen. Ráadásul a hagyományos mozgássérült mosdó mellett egy olyan vécé is helyet kapott az épületben, amelyet halmozott fogyatékossággal élő emberek is használni tudnak a különböző funkcióknak köszönhetően. Ez Ausztria első úgynevezett Toilette-für-alle mosdója, amely az ENSZ fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló konvenciójának megfelelően lehetővé teszi, hogy a sérülésük mértékétől függetlenül ők is korlátozások nélkül vehessenek részt a társadalmi életben.

Az 1959-ben Oswald Haerdtl tervei alapján átadott épület felújításakor és kibővítésekor – csaknem megduplázták az alapterületét – ugyanilyen fontos szempont volt a fenntarthatóság. Harminc földszonda, napelemek, intelligens műszaki megoldások – például a látogatók által leadott hő felhasználása, agyagburkolat a falakon – biztosítják az épület környezetbarát energiaellátását, valamint hűtését és fűtését.

A 108 millió euróból megújult és kibővített épület átalakítási munkái 2020. július 10-én kezdődtek. A 2015-ben kiírt tervpályázatra 26 ország 274 építészirodája nyújtott be pályázatot, a megbízást végül az osztrák Certov, Winkler+Ruck építészcsapat nyerte el. Akárcsak az épület, megújult az előtte található Resselpark is.


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.