Hányan nyaraltunk idén Horvátországban?

Mielőtt bárki aggódna, hogy kevesen, azoknak megnyugtatásképp előljáróban eláruljuk: álomszámok születtek idén a tavalyi adatokhoz viszonyítva. Többek közt ezt tudtuk meg a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletének szerdai tájékoztatóján.

Mutatós számok, 2020 után ugrásszerű növekedés

Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviseletének igazgatója az Aria Hotel Budapest tetőteraszán tartott tájékoztatón elmondta, 2021 első kilenc hónapjában (szeptember 28-ával bezárólag) Horvátországban 442 369 magyar turistát regisztrált, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig 2,4 millió volt. Ez vendégszámban a tavaly mért adatokhoz képes 97, míg a vendégéjszakák számában 89 százalékos növekedést jelent.

Hová indul legszívesebben a magyar?

A turisták és az általuk realizált vendégéjszakák száma júliusban és augusztusban volt a legjelentősebb, a nyolcadik hónapban a magyarok több mint 2 millió vendégéjszakát töltöttek el Horvátországban. A magyar vendégszámot és vendégéjszaka számot tekintve a Kvarner-öböl Tszerezte meg a dobogó tetejét, majd Isztria, illetve Split-Dalmát megye következik.

A legtöbb vendégéjszakát a következő úti célokban számlálták: Vir, Crikvenica, Rovinj, Poreč, Medulin, Rab, Zadar, Makarska, Krk. Évről évre egyre több magyar választja a hajós turizmust. Ebben a szegmensben a magyar piac 100 százalékos növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek tekintetében a tavalyi évhez képest a leglátványosabb, 133 százalékos növekedést a szállodák produkálták, noha a magyar turisták a legnagyobb számban - több mint 50 százalékuk - továbbra is a magánszálláshelyeket preferálják.

Az egyéni és a szervezett utak aránya pedig azt mutatja, hogy a magyarok szívesebben választják az egyéni utazásokat (75%), mint a szervezett utakat (25%)

Topszámok Európából is 

A járvány ellenére a horvát turizmus kiváló eredményeket ért el a nyári szezonban. Az első kilenc hónapban Horvátországot több mint 12 millió turista kereste fel, akik összesen csaknem 80 millió éjszakát töltöttek el az országban. Ezek az adatok azt mutatják, hogy Horvátországot biztonságos úti célként ismerték fel, amihez éppen aktuálisan előírt járványügyi intézkedéseket szigorúan betartó turisztikai dolgozók is hozzájárultak.

Nyári konzuli tapasztalatok

Mladenovics Anna, spliti kihelyezett magyar konzul többek közt bemutatta a három horvátországi konzuli hivatalt, feladatait és érdekességekről is szólt az idei nyár tapasztalatai alapján. Valamint elmondta, tevékenykednek tiszteletbeli konzulok is az országban, de az ő hatáskörük korántsem olyan széles körű, mint a hivatalosan kinevezett konzuloké.

Ősz a horvátoknál, és gyarapodó Michelin-csillagok

Szó volt arról is, hogy a horvátországi utószezon egyik fontos hívószava az Idegenforgalmi Minisztérium és a Horvát Idegenforgalmi Közösség által életre hívott „A horvát turizmus hónapja“ elnevezésű akció, amelynek keretében október hónapban számos turisztikai látványosságot kínálnak majd kedvezményes, minimum 35 százalékkal alacsonyabb áron. Ezeket az ajánlatokat külföldiek is igénybe vehetik.

Valamint kiderült, déli szomszédaink immár 10 Michelin-csillagos étteremmel büszkélkedhet, köztük 3 idén kapta meg a gasztrovilág legrangosabb elismerését, a Michelin-csillagot.

 

Forrás: Horvát Idegenforgalmi Közösség / Turizmus Online


Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.