Holland álláspont: ne kapjanak az oroszok turistavízumot!

A holland kormány támogatná az Európai Unió egészére vonatkozó orosz vízumtilalom bevezetését, írta az NLTimes hírportál kedden Wopke Hoekstra külügyminiszter szavaira hivatkozva.

Erről a felvetésről várhatóan az uniós tagállamok külügyminiszterei prágai informális találkozójukon tárgyalnak ma, azaz szerdán. Különösen a balti államok szorgalmazzák az orosz turisták vízumstopját, azonban több tagállam, köztük Németország és Franciaország ellenzi a javaslatot, részben azért, mert nem akarják szítani az Európa-ellenes érzelmeket az orosz állampolgárok körében, írta a hírportál.

 

A holland külügyminiszter az RTL Nieuws hírműsornak adott nyilatkozatában elmondta: a holland kabinet a vízumtilalmat fogja támogatni, de bizonyos esetekben, például családlátogatás vagy tanulás céljából, valamint menekültek számára továbbra is fog vízumot kibocsátani. A kormány koalíciós partnere, a 66-os Demokraták pártja már jó ideje az orosz turisták kitiltását sürgeti az Európai Unióból.
Hoekstra a hírműsorban kifejtette, a legtöbb orosz turista azért megy Hollandiába, hogy Amszterdam elegáns bevásárlóközpontjaiban költse a pénzét. "Tehetős oroszokról van szó, akik ráadásul még mindig kapcsolatban állnak rezsimmel" - magyarázta.
A külügyi tárca szóvivője szerint orosz állampolgárok április vége óta nem igényelhetnek rövid távú tartózkodásra jogosító vízumot Hollandia moszkvai nagykövetségén. "Ennek oka, hogy nincs elég diplomata ahhoz, hogy a nagykövetség konzuli ügyekkel foglalkozó részlege teljes kapacitással működjön" - nyilatkozta a szóvivő.
Hollandia március végén utasított ki orosz diplomatákat az országból kémkedésre hivatkozva. Oroszország áprilisban ugyanígy járt el a moszkvai holland nagykövetség több tagjával szemben.

Forrás: MTI


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.