Horvátország mindent vitt idén a magyar nyaralók körében

Hatalmas fölénnyel nyerte Horvátország az idei nyarat a magyarok körében a legnépszerűbb úti célok között. Az olasz és görög tengerpartot is sokan választották, az utazók zöme Európán belül ment nyaralni, majdnem felük valamelyik szomszédos országba, derül ki a Bank360.hu utasbiztosítást kötők adatai alapján készült összesítéséből.

A portál oldalán június és szeptember között megkötött utasbiztosítások alapján Horvátországot a külföldre utazók 33 százaléka választotta idén a nyári hónapokban, vagyis többen utaztak ide, mint a második és a harmadik legnépszerűbb országokba összesen. A második helyen az egész évben népszerű Olaszország végzett 14 százalékkal, a harmadikon pedig Görögország, 9 százalékkal. A nyár tengerparti bajnokait a negyedik helyen Ausztria követi, majd egy újabb főleg tengeri úti cél, Spanyolország következik az ötödik helyen.

 

A legnépszerűbb Európán kívüli ország az Amerikai Egyesült Államok volt, de az első húszba nem fért be. Ezekbe az államokba az elmúlt három hónapban biztosítást kötők 87 százaléka utazott.

Közeli tengerpart, autóval elérve, minimum egy hétig

Az utazók közel kétharmada (65 százalék) tengerparti nyaralásra kötött biztosítást. A városnézést 25 százalék választotta programként, a fennmaradó 10 százalék pedig megoszlott az üzleti útra induló és az extrém sportolók között.

A nyári hónapokban a többség autóval utazott, 55 százalék így közelítette meg az úticélt. Figyelembe véve, hogy az utazók 46 százaléka valamelyik szomszédos országba ment, ez az arány érthető. Repülővel az utasbiztosítást kötők 32 százaléka utazott, vonattal vagy busszal 10 százalék, motorral pedig 2 százalék vágott neki az útnak.

A legtöbb biztosítást több mint egy hétre, nyolc napra kötötték meg, ez minden ötödik kötvényre igaz volt a nyári hónapokban. Ennél rövidebb, ötnapos utakra az utazók 14 százaléka szerződött.

A rövidebb, egy-két napos utazásokra az elmúlt három hónapban mindössze 5 százalék kötött utasbiztosítást. 

Forrás: Bank360.hu / Turizmus Online


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.