Hová indulnak a magyarok idén nyaralni? Mutatjuk

Le kell hűtsük a kedélyeket: magyar honfitársaink épp oda indulnak idén is a legtöbben, ahová a korábbi években. A tavaszt ugyan Olaszország nyerte a magyar utazóknál, de a nyár beköszöntével Horvátország már két hét alatt átvette a vezetést, derül ki a Bank360-nál kötött utasbiztosítások adataiból. 

A nyár első két hetében Horvátország volt a legnépszerűbb úticél a külföldre utazók körében - a Bank360-nal szerződők 16 százaléka választotta Horvátországot, és ezzel megelőzte Olaszországot, amely a tavaszi hónapok egyértelmű győztese volt. A két nyári favoritot Görögország követi, Spanyolország feljött a negyedik helyre, a téli kedvenc Ausztria pedig az ötödik. Az utasbiztosítást kötők között a legnépszerűbb nem európai ország, akárcsak tavasszal, most is Egyiptom lett.

 

Az első negyedévben még Ausztria volt a befutó, emellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból az is kiderült, hogy az előző évhez képest az egy- és többnapos utazások száma is emelkedett, illetve jelentősen nagyobb összegeket is hagytak honfitásaink külföldön az utazásaink során.

Míg tavasszal az utazás célja a legtöbb esetben a városnézés volt (59 százalék választotta ezt a lehetőséget), addig június első felében a szerződők már 57 százaléka már tengerparti nyaraláshoz keresett magának biztosítást, ami a tavaszi 20 százalékhoz képest nagy ugrás. A városnézők aránya ezzel arányosan visszaesett, június első felében már csak 37 százalék választott ehhez megfelelő biztosítást. Üzleti útra átlagosan 10 százalék kötött szerződést, 2 százalék pedig kifejezetten azért szerződött tavasszal és nyáron is, mert valamilyen extrém sportot tervezett külföldön. 

A nyár első heteiben utasbiztosítással utazók 57 százaléka repülővel indult útnak, 30 százalékuk autóval vágott neki a nyaralásnak. Tavasszal még többen repültek, de a horvát utak növekedésével automatikusan nő az autósok aránya. 13 százalék egyéb módot választott az utazásra, például busszal vagy vonattal indult el, és voltak szép számmal motorosok is. 

 

 

 


Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.
A fiatal generáció utazási trendjei

A fiatal generáció utazási trendjei 

Nem helyszínt, hanem életérzést keresnek a fiatalok – egy friss felmérés szerint.
Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat

Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat 

A többség inkább spórol, de utazni mindenképp szeretne.
Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól

Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól 

Egyre több látogató visz haza szuvenírként a város történelmi burkolatából.
Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet.
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.