Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást

A Manuscript Writing Café fókuszában a hatékonyság és a határidők betartása áll. A kávézóban mindössze tíz ülőhely áll rendelkezésre villámgyors Wi-Fi-vel és korlátlan tea- és kávéellátással.

A belépés feltétele, hogy a vendégek megadják nevüket, írásban rögzítsék céljaikat és a tervezett határidőt.

Aki ezt vállalja, három szintű ellenőrzési módszerből választhat: az legenyhébb esetben csak a távozáskor kérdezik meg a haladásról, „normál” esetben óránként ellenőrzik őket, míg a „szigorú” módszert választók esetében a személyzet a vendégek mögött állva figyeli, hogy a tervek szerint haladnak-e, derült ki a listmag.com cikkéből.

A kávézó tulajdonosa, Takuya Kawai maga is író, és abban a reményben nyitotta meg kávézóját, hogy e szigorú szabályok majd segítenek az embereknek a fókuszálásban. Elmondása szerint a kávézóban dolgozó vendégek a legtöbbször arról számolnak be , hogy amit egy nap alatt terveztek megírni, azt náluk három óra alatt befejezték, vagyis annyira hatékonyak, hogy egy háromórás feladatot egy óra alatt végeznek el.

A hatékonyság ára

A díjszabás az első 30 percben 130 jen (kb. 330 HUF), majd minden további órában 300 jen ( kb. 770 HUF), és bár néhányan a hivatalos záróra után is maradnak, a kávézóban végül mindenki befejezi a munkáját.

 

 

 


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.