Izland új turisztikai adó bevezetését tervezi

Még nem született döntés arról, hogy a látogatóknak mekkora összeget kell majd fizetniük, de Katrín Jakobsdóttir miniszterelnök szerint ez kezdetben nem lesz magas.

A rendszert a tervek szerint városi adóként vezetik be, a látogatóknak pedig minden egyes éjszakáért fizetniük kell majd - írja a Hamu és Gyémánt.

 

Izland új javaslatának középpontjában a környezetvédelem áll - az ország célja, hogy 2040-re elérje a zéró CO2 kibocsátást - az idegenforgalmi adóból származó bevételt pedig ennek megvalósítására is fordítanák.

Többek között az infrastruktúra és a szolgáltatások tehermentesítésére, a közlekedési hálózatok javítására, a fenntarthatósági kezdeményezések támogatására, illetve a túlzsúfoltság okozta károk visszafordítására kell fordítani az ország vezetői szerint.

2010 és 2018 között a szigetet felkereső turisták száma óriási mértékben, mintegy ötszörösére nőtt, ezzel az Izlandra látogatók száma már évente több mint 2,3 millió főre rúg - így a "sok kicsi sokra megy" elve alapján szép bevételre számíthat az ország.

Elolvasom a teljes cikket >>

Forrás: Hamu és Gyémánt


Osztrák workshop a budai Vár tövében

Osztrák workshop a budai Vár tövében 

Ahány tartomány, annyiféle ajánlat.
Izrael készen áll a turisták fogadására

Izrael készen áll a turisták fogadására 

Izrael a kihívásokkal teli időszak után immár készen áll arra, hogy ismét turisták millióit fogadja a világ minden tájáról.
Szlovákiai síterepek: mutatjuk, amelyek továbbra is látogathatók

Szlovákiai síterepek: mutatjuk, amelyek továbbra is látogathatók 

A Jasnán és a Magas-Tátrában a lehűlés után 5-15 cm -es új hó esett.
Súlyos az árvízhelyzet Andalúziában

Súlyos az árvízhelyzet Andalúziában 

Áradásveszély miatt több mint ezer embert telepítettek ki és sok iskolában elmaradt a tanítás Andalúziában.
Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt?

Németország legyőzte a száj-és körömfájás járványt? 

Németország nagy része hivatalosan is visszanyerte a ragadós száj- és körömfájástól (FMD) mentes státuszát.
Felújítottak három várat – az egyikben be is mutatják a munkálatok részleteit

Felújítottak három várat – az egyikben be is mutatják a munkálatok részleteit 

Somoskő, Fülek és Divény várainak felújításáról van szó.
Vadonatúj szerkezet védi Törökország ősi örökségét

Vadonatúj szerkezet védi Törökország ősi örökségét 

Tető védi ezentúl Törökország ősi neolitikus régészeti lelőhelyét.
Ha Nápolyba indulna, most inkább halassza el – épp a város evakuálását szervezik

Ha Nápolyba indulna, most inkább halassza el – épp a város evakuálását szervezik 

A nápolyiak és a a környékbeli lakosok még mindig félnek a csütörtök hajnali földrengés miatt, mert továbbra is kérdéses, hogy várható-e folytatás.
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens – Magyarország is az élmezőny közelében

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens – Magyarország is az élmezőny közelében 

Egy kutatás rávilágít arra, hogy a tíz leggyorsabban melegedő ország kivétel nélkül Európában található, és Magyarország sem marad el jelentősen ebben a folyamatban.
Dubaji szaktárca–Amadeus: stratégiai együttműködés

Dubaji szaktárca–Amadeus: stratégiai együttműködés 

A Dubai Gazdasági és Idegenforgalmi Minisztérium (DET) stratégiai szándéknyilatkozatot írt alá az Amadeusszal.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.