Izraelbe Szputnyikkal?

Úgy bizony. Mert Izrael már november közepétől fogadja a Szputnyik V-vel beoltott turistákat is. Igaz, több lépésben tesztelni azért kell a belépéshez.

Izrael november közepétől fogadja a koronavírus ellen Szputnyik V-vel beoltott turistákat, amennyiben két PCR- és egy szerológiai, vagyis vérvizsgálattal elvégzett tesztjük szerint sem fertőzöttek - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet szerdán.

 

Naftali Bennett miniszterelnök a múlt heti oroszországi látogatása előtt még azt mondta, hogy Izrael decembertől fogadja az orosz oltással védetteket, de miután Szocsiban megbeszéléseket folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, két héttel közelebb hozta ezt az időpontot.
Ha a közvetlenül megérkezésük után elvégzett vérvizsgálat nem talál a vírusfertőzéstől védő ellenanyagot szervezetükben, akkor a turisták maguk dönthetik el, hogy izraeli karanténban töltik el látogatásuk idejét, vagy visszatérnek abba az országba, ahonnan beutaztak. 
Emellett minden, Szputnyik V-vel beoltottnak két PCR-tesztet is el kell végeznie, ha Izraelbe utazik, egyiket a repülőgépre szállás előtt, egyet pedig a tel-avivi repülőtéren, megérkezése után. 
Az Izraelben különösen fontosnak tartott gyógyszer-felügyeleti szervezetek, az amerikai FDA és az európai EMA egyelőre nem ismerték el a Szputnyik-vakcinát, ezért a beutazás lehetővé tételéhez jogszabályi változtatások szükségesek Izraelben.

Kik utazhatnak be az országba november 1-től?

A beutazást szabályozó jelenlegi tervek szerint Izrael november 1-jétől engedélyezi a beoltott és a felgyógyult egyéni turisták beutazását. Emellett az új, AY4.2 vírusvariáns felfedezését követően úgy döntöttek, hogy nem léphetnek be külföldiek azon országokból, ahol ez a változat már elterjedt.
 A turistacsoportok mentesülnek a karantén és a szerológiai vizsgálat alól, de csak együtt utazhatnak, s naponta antigén-, illetve háromnaponta PCR-tesztet kell elvégezniük. 

És kik nem? 

Nem léphetnek be olyan nem izraeli állampolgárok, akik két héttel érkezésük előtt erősen fertőzött, "piros" országban tartózkodtak, vagy olyan országban, amellyel szemben szigorú utazási figyelmeztetést adtak ki. 

Forrás: MTI


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.