Júniustól korlátozzák a látogatók számát Velencében

Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova első ízben húsvétkor tértek vissza igazán tömegesen a látogatók.

Luigi Brugnaro polgármester a La Repubblica című lapban kedden megjelent interjúban jelentette be, hogy júniustól életbe léptetik az évek óta tervezett előjegyzési és belépődíjas rendszert az egyre növekvő turistaáradat szabályozása érdekében. A polgármester szerint Velence a világon az első olyan város, ahol bevezetik ezt a "nehéz kísérletet". Az egy napra érkező, tehát Velencében szállást nem foglaló turistáktól beszedett belépődíj 3 és 10 euró között lesz majd, attól függően, hogy mekkora a lagúnák városának látogatottsága az egyes napokon. A díj összegét igyekeznek majd úgy megállapítani, hogy a turisták száma ne haladja meg a napi 40-50 ezret. A pandémia előtt évente 30 millió ember kereste fel Velencét.

 

A koronavírus-járvány csillapultával fokozatosan visszatértek a turisták, de az első igazi áradatot húsvétkor észlelték: vasárnap 140 ezren, hétfőn közel 100 ezren érkeztek. A polgármester üdvözölte a látogatók visszatérését, de közölte, hogy ellenőrzés alatt akarják tartani a turistaáradatot. Az előzetes online regisztrációt kezdetben különféle kedvezményekkel, például olcsóbb múzeumi belépőjegyekkel ösztönzik. Elvárják az előjegyzést a Veneto tartományban élő olaszoktól is, akiknek azonban nem kell fizetniük, és indokolt esetben, például temetés vagy rokonlátogatás esetén, regisztrálniuk sem kell. Elképzelhető, hogy idővel a város legfontosabb belépési pontjain kapukat állítanak fel a rendszer zavartalan működtetése céljából.

Forrás: MTI


MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció

MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció 

Ahol a mennyország a Földre költözött.
Miskolc turizmusa: fontos küldőpiac a célkeresztben

Miskolc turizmusa: fontos küldőpiac a célkeresztben 

Tavaszi B2B workshop roadshow Bukarestben és Kolozsvárott.
Barangolás a „Fehér Lótusz” forgatási helyszínén

Barangolás a „Fehér Lótusz” forgatási helyszínén 

A gyönyörű Taorminában – ahol a Fehér Lótusz című amerikai filmsorozat második évada játszódik – minden olyan volt, mint vélhetően a forgatás idején.
A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.