Karintia téli arca

Télnyitó sajtóeseményen vehettünk részt egy valóban télre hangoló, stílusos budai magaslaton, a Normafa tetején az Österreich Werbung (ÖW) magyarországi képviselete jóvoltából november 20-án, ahol a karintiai idei téli ajánlatokról esett a legtöbb szó. De emellett volt még sok hűhó a műhó érdekében, számos jégbe fagyott apró ajándéktárgy, no meg igazi karintiai hangulatú vendéglátás a szakmai programot követően.

Elsőként Oskar Hinteregger, az ÖW magyarországi képviseletvezetője köszöntötte a szép számban egybegyűlt média képviselőit aki beszámolt néhány olyan új trendről Ausztriában, amellyel eddig nem, de mostantól már találkozhatunk, ha országukba érkezünk.

Oskar Hinteregger
Oskar Hinteregger
Fotó: ÖW/Bielek István

Ausztria eddig is jó hely volt és az idei téli szezonban is az lesz

Többek közt kiemelte a jó ár-érték arányt, amely szinte minden tartomány jellemzője a garantáltan csúcsszezonnak számító téli hónapokban is, a kiváló infrastruktúrát – amelyet nem restek osztrák szomszédaink folyamatosan csinosítgatni és további fejlesztéseket megvalósítani. A közelgő tél kapcsán megtudtuk, ne csodálkozzunk azon, ha a sípálya egyes részein olyan kamerákat szereltek fel, amelyekkel a saját síelésünket vehetjük fel és küldhetjük el oda, ahova csak akarjuk. Pár szóban említette a hóágyúk hatékonyságát és biztonságát is, de erről az utána következő szlovák hóágyú-szakértő persze sokkal többet árult el.

Azt is megtudtuk, ma már nagyon gyakori, hogy többgeneráció egy családból együtt síel, illetve közösen utaznak eltölteni a téli szabadságukat. És kiemelte végül a turisztikai szakember, hogy ma már mindenütt jellemző a dinamikus árképzés, aminek lényege, hogy az ajánlatokat mindenkor a kereslet irányítja – ezért érdemes résen lennie az utazónak. Hiszen ha odafigyel, hogy mikor hová utazik, milyen szolgáltatásokat foglal le – sok pénzt takaríthat meg, ha figyeli az árak változásait, és időben „lecsap” egy-egy árcsökkentésre.

Iris Kuchar
Iris Kuchar
Fotó: ÖW/Bielek István

Jön a műhó és persze az igazi is – nagy léptekkel közeledik az igazi karintiai tél

Roman Hotera, Techno Alpin munkatársa a hóágyúzás rejtelmeibe avatott be minket, szó volt tartalmas előadásában hóbiztonságról, ökológiai kérdésekről, tavakról, felolvadt vízterületek visszakerülésébe a talajba, valamint ezzel kapcsolatosan a klímaváltozás témája is szóba került.

Iris Kuchar, a Kärnten Werbung képviseletében az idei karintiai újdonságok kapcsán elmondta,

bárki bármilyen szinten tud síelni – náluk megtalálja a számítását., vagyis a tudásának megfelelő pályát. Hiszen 30 karintiai és kelet-tiroli sítereppel rendelkeznek, amely különben akár egytelen síbérlettel bejárható.

Tízzel több, azaz 40 karintiai síiskola is működik a teljes szezon folyamán – amelyek mind segítenek a helyes technika elsajátításában vagy a meglévő tudás további csiszolásában.

Síelés Nassfelden
Síelés Nassfelden
Fotó: karintia.com

Különleges szolgáltatások is várják a téli sportok szerelmeseit a pályákon: közülük nagyon látványosak és mindenki által szeretettek

az ún. sípályakomornyikok, akik zsebkendőt, naptejet, édességet vagy akár proseccót kínálnak a pályán lévőknek.


Fotó: Martin Lugger

A Weissensee-ről is szó esett, amely télen Ausztria legnagyobb természetes jégfelülete – a korcsolyázók Mekkája. És a turisztikai szakértő érdekességként megemlítette a tó kapcsán azt a január 18-tól február 1-ig tartó időszakot, amikor minden évben holland érkezők lepik el a tavat, akik 200 km-es távnak vágnak neki minden évben a tó körül, és rengetegen vannak.

Termálfürdőkről, fürdőházakról és szaunákról is szó esett – vagyis akit nem vonzanak a sípályák, de szeretnének addig kikapcsolódni, amíg a többiek a sípályákon kedvenc időtöltésüknek hódolnak – ők is élményekben gazdag napokat élhessenek át valamelyik fürdőházban vagy akár egy római termálfürdőnek nevezett komplexumban – mondjuk Bad Kleinkirchheimben.


Fotó: Arnold Poeschl

A sítúrázás is nagyon népszerű ezen a vidéken – 160 hivatalos sítúra útvonal van a tartományban, akár több napos sítúrára is benevezhetnek barátokkal, családtagokkal a bevállalósabbak – és a szállást is megszervezik számukra, ha előre bejelentkeznek.

 

 


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.