Két új menedékhely a bakancsos turistáknak

Háromszéken, Kovászna megyében, a határon túl, szomszédainknál.

Így már négy menedékhely áll a túrázók rendelkezésére Háromszéken, áll a háromszéki tudósítás közleményében.

A nyolc személy befogadására alkalmas faházak egyikét a Baróti-hegységben a Hármashatárnál, a másikat a Csomád-Bálványos térségben, a Cecele-tető közelében építették fel. Korábban a Bodoki-tetőnél és a Lakóca-csúcsnál készültek hasonló menedékhelyek.

A Hármashatárnál álló menedékhely Sepsikőröspatak közigazgatási területén található, s a gerinctúrát hivatott segíteni a Baróti-hegységben. A hivatalosan jóváhagyott teljes túraútvonal 59 km hosszú, átlagos nehézségű. A Cecele-tető környékén tíz túraútvonalat újítottak fel a hegyimentők, emellett kettőt lezártak a medveveszély miatt. Nem ajánlott gyalogtúrázni a sepsibükszádi Határ Panzió és a Szent Anna-tó, illetve a Sepsibükszád és a Mohos-láp közötti útvonalon.

Moscviciov Leonid, a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat vezetője közölte, a továbbiakban feltérképezik, hogy hol lenne még igény hasonló menedékhelyekre.

Háromszék különben - ha majd ismét nyitva lesznek a határok, erről a Magyarországról érkezők is meggyőződhetnek -, kiváló terep a családi túrázásra, hiszen könnyű vagy közepes túraútvonalakat a megye minden részén találni, ezért is támogatják a túraútvonalak felfrissítését, térképek készítését, menedékhelyek kialakítását, nyilatkozta a portálnak Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Forrás: Erdély Ma


Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Síközpontok, új szerepben - Donovaly-ban

Síközpontok, új szerepben - Donovaly-ban 

A cél a négyévszakos üzemeltetés.
Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója

Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója 

Berlin, mint a megosztott város több helyen állít emléket fájdalmas múltjának.
Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában

Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában 

Az ünnepélyes megnyitóra október 27-én kerül sor.
Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje 

Jelenleg körülbelül 20 000 működő telefonfülke található az Egyesült Királyságban.
Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Megkérdeztünk Jordániába kiutaztató hazai irodákat, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalásaik számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.