Kezdődik a síszezon Szlovákiában

A szlovák síturizmus újdonságairól hallhattunk tájékoztatót szerdán a Szlovák Kultúra Házában.

Az Alacsony és a Magas Tátra, valamint Selmecbánya és környéke szakemberei számoltak be az új programokról és beruházásokról. Sona Jelinkovának, a Slovakia Travel igazgatójának meghívására eljöttek a hazai utazási irodák képviselői, illetve a Magyar Síszövetség elnöke is.

Wellness és animáció

Ha nem esik elég hó, akkor a hóágyúkból fog: egész évben folyamatosan hozzák rendbe a pályákat, a lanovkákat, egy új modern, 17 millió eurós típus most mutatkozik majd be. Ma már szinte minden szolgáltatást, kedvezményes bérletet és SkiPass-t mobiltelefonon vásárolhatunk meg. Akik nem síelnek, azoknak szinte mindegyik szálloda nyújt wellness élményt, a gyerekeknek animációs foglalkozást. A sípályák környékén hamarosan megnyílnak az adventi vásárok. Szlovákia nagy előnye, hogy közel van, és az új Miskolc-Kassa autópályának köszönhetően még közelebb, mint volt.

Számítanak arra is, hogy itt rendezik majd a nagy cégek csapatépítő találkozóikat.  Egyre fontosabbak a nem síelőknek, a kísérőknek szánt programok. Kedvelt az éjszakai sízés, amelynek különleges hangulata van. 

Az árak persze magasabbak, mint tavaly, de ezen nem lehet csodálkozni, hiszen Szlovákiában is felmentek az energiaárak, ha nem is olyan mértékben, mint nálunk.

 Ahol már nagyapáink is síeltek

Donovaly,  ahol már nagyapáink is síelek – ez lehet a magyar határhoz legközelebb eső klasszikus szlovák síterep jelszava. A pályák műhavas előkészítését már november második felében elindítják. Ha az időjárási viszonyok kedvezőek lesznek, december első hetében már fogadnak síelőket.

Igaz, hogy a hóágyúk még nem lettek bevetve, de Donovalyban már arra készülnek, hogy a járvány megpróbáltatásai, valamint a jelenlegi nyugtalan világhelyzet ellenére, mielőbb elindíthassák a szokásos síszezont.

A járvány végével az ifjúságot elsősorban az aktív tevékenységekre buzdítják, főleg a természetben, a  hegyekben való tartózkodásra. Ennek szellemében, a síbérleteket a tanfolyamok idejére kedvező áron kínálják, diákoknak 7-12 euró között. 

Elsősorban a hűséges, visszatérő vendégeknek ajánlják a Szezonka nevű bérlet megvásárlását, amely az egész évre érvényes, tehát nemcsak a téli sportok űzésére, de a 2023-as nyár idejére is szól.

Ami általában az árakat illeti, a síbérletek árai az idei téli időszakban enyhén emelkednek, többnyie  5-15  százalékkal, attól függően, milyen fajtát választanak az oda látogatók. Különösen kedvező, ha azt az e-shop Park SNOW Donovaly oldalán való vásároljuk meg.

A Park Snow Donovaly földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően, Szlovákia szívében található, hat hegyifaluval - Hanesy , Donovaly , Mistríky , Polianka, Bulli  - körülvéve, és a sok éves tapasztalat alapján kiváló és stabil hóviszonyokat ígér.

Utazás kutya szánon, ínyenc élmények

A Záhradište síközpontban a legkisebbek a síelésen kívül kedvükre játszhatnak, szórakozhatnak a Fun Parkban. Újdonság a Race Truck szlalom időmérő, amely versenyek, oktatások, céges rendezvények esetében nagyon hasznos szolgáltatás.Romantikus élményt nyújt a kutyák által húzott szánkókon való utazás.

Mindehhez természetesen széles körű turisztikai szféra kapcsolódik, szállodák, panziók, éttermek. Szlovákia egyik, ínyencek által dicsért helyéről, a selmecbányai négy csillagos Szalamandra Hotelről is hallhattunk rövid beszámolót. Az ezüst és a szalamandra városa alig 150 kilométerre van Budapesttől és viszonylag könnyű síterepnek számít.

Elek Lenke


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.