Kínai cég vásárolt be a Travel Service-ben

A kínai CEFC egyelőre 10%-át vásárolta meg a Travel Service-nek, de ennél nagyobb részesedést fog szerezni a cseh légitársaságban.

A CEFC China Energy Company nevű, magánkézben lévő, energia- és pénzügyi szolgáltatással foglalkozó vállalat megvette a cseh Travel Service légitársaság 10%-át, részesedését pedig idővel 49,92%-ra emelné – írja a Reuters a ch-aviationre hivatkozva.

A befektetéssel a CEFC a CSA, cseh légitársasághoz is „hozzáférést” szerez, a Travel Service ugyanis március vége óta birtokolja a CSA 34%-át. Azt, hogy a kínai cég mennyit fizetett a 10%-ért, egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Az akvizíció jelentősen hozzájárulhat a CEFC európai terjeszkedéséhez, ami többek között kiterjed a szeptember 23-án induló Prága-Peking járatra is, amelyet a Hainan Airlines fog üzemeltetni – idézte a ch-aviation a kínai vállalat elnökét, Chan Chautót.

A CEFC továbbá azt is tervezi, hogy egy nagy kínai légitársasággal együttműködjön annak érdekében, hogy a prágai repülőteret Európa kapujává tegyék kínai és más ázsiai turisták számára.

Megkerestük a Travel Service magyarországi ügyvezetőjét, Farkas Attilát, aki megerősítette értesülésünket, miszerint a Travel Service egy stratégiai partnerségről és együttműködésről szóló szerződést írt alá a CEFC-vel, amely így a légitársaság egyik új tulajdonosa lett 10%-os részesedéssel. Hozzátette, hogy az elkövetkező hónapok során a CEFC részesedése valóban 49,92%-ra fog nőni, a Travel Service jegyzett tőkéjét pedig jelentős mértékben emelni fogják.

A Travel Service jelenlegi részvényesei a társaság többségi tulajdonosai maradnak. Az akvicízió révén CEFC a légitársaság erős pénzügyi és stratégiai partnerévé vált, amely lehetővé teszi a cég további dinamikus fejlődését, valamint, hogy a Travel Service Közép- és Kelet-Európa meghatározó légi fuvarozója legyen.


Egy hónap múlva a nappalinkban ülve utazhatunk Japánba

Egy hónap múlva a nappalinkban ülve utazhatunk Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.