Látogatható lesz a híres angol festő háza

Helyreállítják és megnyitják a nagyközönség előtt Joseph Mallord William Turner (1775-1851) angol romantikus festő egykori twickenhami otthonát, amelynek rekonstrukcióját 1,4 millió fonttal (570 millió forint) támogatja a brit nemzeti lottóbevétel bizonyos hányadát örökségvédelmi és kulturális célokra fordító Örökségi Lottóalap.

Turner 1813-ban építette a házat, és vidéki menedékként használta 1826-ig. A Sandycombe Lodge nevű ingatlan állapota leromlott az elmúlt években. A házat korábban mindössze havonta egy délutánra nyitották meg a nagyközönség előtt, de 2016-tól - a helyreállítási munkálatok befejeztével - évente 46 héten át fogadja majd a látogatókat.

Turner magának és idős édesapjának tervezte a házat: az egykori parókakészítő és borbély állandó lakója volt az épületnek. Látogatásai alkalmával a festő vázlatokat készített, horgászott és szórakozott. Nem tudni biztosan, hogy festett-e, amikor a Sandycombe Lodge-ban volt, de úgy tartják, hogy akvarellfestékkel dolgozott.



A munkálatok során az épületről leválasztják a viktoriánus korban hozzáépített szárnyakat, és helyreállítják a természet okozta károkat és egyéb problémákat. Az alagsori plafon egy része összeomlott 2012-ben a heves esőzések nyomán. Az épület 2013-ban került be az English Heritage örökségvédelmi szervezet veszélyeztetett örökségeket tartalmazó nyilvántartásába.

Az ingatlan a Turner’s House Trust tulajdonában van. Az alapítvány azt reméli, hogy sikerül kétmillió fontot összegyűjteni a munkálatokra - adta hírül a BBC News.

"Sosem volt még ekkora az érdeklődés Turner iránt, ahogy azt a közelmúltban bemutatott életrajzi film és a Tate Britain nagyszabású Turner-kiállításának sikere is jelzi" - mondta Blondel Cluff, az Örökségi Lottóalap londoni bizottságának vezetője, hozzátéve, hogy ennek a szerény, klasszikus stílusú épületnek a helyreállításával a nagyközönség építészként is megismerheti a művészt.

Forrás: MTI


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.