Lőttek a tejeskávéadó ötletének

Angliában sincs tejfölből a kerítés. Aki viszont saját bögrével rója az utakat - még nyerő lehet.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A brit kormány elvetette az úgynevezett tejeskávéadó ötletét, amelyet az eldobható kávéspoharakra vetettek volna ki a hulladéktermelés visszaszorítása érdekében, mert úgy véli, hogy hatékonyabb megoldás, ha a kávézók inkább kedvezményeket adnak azoknak a vásárlóknak, akik saját bögrével érkeznek - írta a BBC News.

A brit parlament környezetvédelmi ellenőrző bizottságának januárban ismertetett javaslata szerint az adó mértéke poharanként 25 penny (87 forint) lett volna. Az elképzelés az volt, hogy, ha a tejeskávéadó adó révén sem sikerül teljesíteni 2023-ig az újrahasznosítási célkitűzéseket, akkor teljesen ki kell vonni a forgalomból az egyszer használatos poharakat.

A szigetország kormánya szerint azonban jobb megoldás, ha a kávézók inkább kedvezményeket biztosítanak azoknak a vásárlóknak, akik saját bögrével érkeznek. Az adójavaslat kezdeményezői szerint a kormány válasza azt sugallja, hogy nem veszi komolyan a műanyaghulladékok kezelésére tett ígéreteit. "Nagy-Britannia szemetelési kultúrájának pusztító hatása van az utcáinkra, a strandjainkra és a tengereinkre. Mi megoldást javasoltunk az eldobható csomagolások problémájára. A kormány válasza azonban azt mutatja, hogy a meleg szavakon kívül nem tervez valódi lépéseket" - mondta Mary Creagh, a bizottság elnöke. Hozzátette, a bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok szerint a nemújrahasznosítható anyagok alkalmazásának visszaszorítására hatékonyabb módszer az adó kivetése, mint a kedvezmények biztosítása, ahogy ezt a műanyagzacskók megadóztatása is mutatja.

A brit kormány ugyanakkor azt mondja, hogy nagyon is komolyan veszi az ügyet, de nem akar elhamarkodott következtetéseket levonni. "A kávéspoharak mindössze 0,7 százalékát teszik ki a papírcsomagolás-hulladékoknak Nagy-Britanniában. Úgy véljük, hogy fontos a csomagolás- és hulladékkezelés rendszerét a maga teljességében vizsgálni" - fogalmazott a kormány a bizottságnak írt válaszában, hangsúlyozva, hogy további vizsgálatokra van szükség az ügyben.

Forrás: BBC News / MTI


Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.
Nyaralás alatt is hódít a mesterséges intelligencia

Nyaralás alatt is hódít a mesterséges intelligencia 

A milleniálok a legaktívabbak, és főleg egy konkrét esemény vonzza az utazókat.
Görög öröm a turizmus alakulása miatt

Görög öröm a turizmus alakulása miatt 

Erőteljes növekedéssel indította 2026-ot Görögország turizmusa.
Megváltozik Tirana városképe

Megváltozik Tirana városképe 

Gyökeresen megváltozik az albán főváros látképe.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.