Magyar az Év Stadionja

A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna nyerte a 2019-es Év stadionja címről döntő szavazást.

A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett verseny kiírása alapján 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók. A portál beszámolója alapján a világ 107 országából 30 632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14 955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta. A közlemény szerint a november 15-én felavatott létesítményre a világ minden tájáról, így a többi között Indonéziából, Argentínából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről is érkeztek voksok. A legjobbnak ítélt stadionra öt, a másodikra négy, a harmadikra három, a negyedikre kettő, az ötödikre pedig egy csillagot kellett adniuk a voksolóknak és a szavazatok összesítése, valamint szakértő építészek véleménye alapján ítélték oda az Év stadionja díjat. A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben volt. Szavazni március 15-ig lehetett a weboldalon. A honlap emlékeztetett: tavaly a szakmai zsűri a DVTK arénáját választotta az év legszebbjének. A díjnyertes Puskás Aréna lesz az egyik helyszíne a koronavírus-járvány miatt idény nyárról a jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságnak. A 2021. június 11-től július 11-ig tartó kontinensviadalon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban, amely 2022 májusában otthont az Európa-liga fináléjának is.

Forrás: MTI


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.