Málta - a sziget, ahol nem csak a tenger a főszereplő

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal üzleti partnereit invitálta május 16-án az ötcsillagos Corinthia Hotel Budapestbe. Ahol a helyszínválasztás sem volt véletlen, hiszen nyitása óta (1992) máltai tulajdonban van az ötcsillagos szálloda, mondta el többek közt az utazási irodák képviselőiből álló szakmai vendégeket üdvözölve Eric Pere, a szálloda igazgatója.

A ház igazgatójától John Mary Attard vette át a szót, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal Közép-Kelet Európáért felelős marketing igazgatója, aki röviden bemutatta három szigetből álló országukat – turisztikai szemszögből. Többek közt elmondta,

mennyire kellemes a klíma épp a terület kisméretéből adódóan, hiszen az egész ország akkora, mint Budapest területének a fele, 316 km2,

Forrás: VisitMalta
Forrás: VisitMalta

így folyton fúj a szél, és télen sem megy a hőmérséklet 15-20 Celsius fok alá. Azaz télidőben is városnézéshez, aktív sportok űzéséhez, kiránduláshoz tökéletes úti cél a szigetország. Amelyet egyébként, tette hozzá a máltai turisztikai szakember,

lassan fenyeget az overtourism veszélye, hiszen tavaly már közel 3 millióan látogattak el hozzájuk, és a kormány meghúzott egy vörös határvonalat: ha 3,5 millió fölé kerülne a látogatók száma – lépéseket kényszerülnek majd tenni,

mert a szigetország szálláskapacitása nem bír el annál nagyobb vendégforgalmat.

Ggantija romjai - felülnézetből, amely közelről megtekinthető. A máltaiak kétnyelvűek: saját anyanyelvűk kissé nyelvtörő az idegen számára, azonban mindenki tud angolul, és a több száz éves angol jelenlétnek köszönhetően megmaradt a szigetországban a balkéz-szabály - erre érdemes odafigyelnie, aki Máltán jár-kel / Forrás: VisitMalta

Hangya Edina, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal / VisitMalta magyarországi képviseletvezetője pedig videók beágyazásával színesített prezentációjában többek közt elhangzott, hogy a szigetországot

az új trendek szerint már nem, mint tengerpartos nyaralóhelyként promotálják a világban – így nálunk is -, hanem arra fókuszálva, hogy milyen egyéb élmények várják azokat, akik úgy döntenek, hogy Máltára indulnak pihenni.

Kulturális, történelmi látnivalóhegyek, UNESCO világörökségi helyszínek, instára álomképeket kínáló természeti értékek sora várja az idegeneket. A túrázás, az aktív sportok szerelmesei is megtalálják számításukat amellett, hogy a pici szigetcsoporton 11 fehér zászlós strand is van – ami a tökéletes minőségű vizet és szolgáltatásokat jelzi. Bár, azért hozzá kell tenni, aki Máltára látogat, számoljon azzal, ott elsősorban nem a homokos strand a jellemző, inkább a sziklás partszakaszok váltják egymást.

Azért a szigetország tengerparti kínálata sem akármi: feledhetetlen élményt nyújt az odalátogatóknak / Forrás: VisitMalta
Azért a szigetország tengerparti kínálata sem akármi: feledhetetlen élményt nyújt az odalátogatóknak / Forrás: VisitMalta

A szálláshelyek száma – ahogy Attard úr is említette – véges, így alapvetően nem új házakat emelnek ki a földből, hanem inkább a korábbiakat újítják fel ill. upgrade-elik.

6 db 1 Michelin-csillagos és 1 db 2 Michelin-csillagos étterem is várja vendégeit, valamint Málta híres még arról, hogy egész évben valamilyen fesztivál, tűzijáték program, festák helyszíne is egyben - a fiatal generációra is "lőve".

Buli egész évben: Málta a partiarcok és a nomád turisták paradicsoma / Forrás: VisitMalta
Buli egész évben: Málta a partiarcok és a nomád turisták paradicsoma / Forrás: VisitMalta

Az aktív sportok egy másik ága, a búvárkodás szerelmesei is megtalálják a számításukat: a part közelében hajóroncsok sora várja, hogy lemerülve bárki szemügyre vegye azokat, sőt, mondta el a képviseletvezető, a máltai kormány arra is odafigyel, hogy

újabb és újabb látványosságok kerüljenek víz alá – előfordult már többször is, hogy ők maguk süllyesztettek el-egy-egy roncsot – a hozzájuk érkező búvárok nagy örömére.

Esküvők, nászutas párok kedvelt úti célja is Málta, valamint a Johannita lovagrend mintegy 260 évig tartó jelen létének köszönhetően a hívők körében ismert zarándokhely is egyben: az év napjaival megegyező számban találhatók különböző meseszép templomok, kisebb kápolnák, szent helyek az apró szigetcsoporton el-elszórva, elérhető távolságban.

Történelmi látnivalók, templomok, kápolnák váltják egymást - az egykori lovagok több száz éves látogatásának és a gazdag történelmi múltnak köszönhetően / Forrás: VisitMalta
Történelmi látnivalók, templomok, kápolnák váltják egymást - az egykori lovagok több száz éves látogatásának és a gazdag történelmi múltnak köszönhetően / Forrás: VisitMalta

Tőlünk, hangzott még el, mintegy 50 ezer honfitársunk látogatott el tavaly Máltára (31 százalékkal többen, mint 2019-ben), 271 ezer vendégéjszakát töltött el a szigetország szálláshelyein (16 százalékkal többet, mint a Covid előtti évben, 2019-ben), és 32,5 millió eurót költöttek utazásuk során (50 százalékkal többet, mint 2019-ben). Idén pedig, az első negyedéves adatok alapján kiderül: a Magyarországról érkezők száma már most 50 százalékkal meghaladják a tavalyi év első 3 hónapban elért számokat. Nyilván ez köszönhető annak is, hogy a Ryanair és a Wizz Air heti rendszereséggel 11 járatot indít immár a szigetországba, és idén már Pécsről is indul az Universal Air jóvoltából heti háromszor közvetlen járatpár.

Magyarok utazási kedve 2025-ben: hol tartanak a foglalások?

Magyarok utazási kedve 2025-ben: hol tartanak a foglalások? 

Hazai utazási irodák képviselőit kérdeztük: milyen most a helyzet, hogyan alakulnak a foglalások, és mire számítanak a nyári főszezonban?
Amit eddig nem tudott a Notre-Dame harangjairól

Amit eddig nem tudott a Notre-Dame harangjairól 

A harangtudományban Bourdon néven ismert harangot csak kiemelkedő alkalmakkor szólaltatják meg.
Elsüllyedt halászhajó okoz gondot a Kanári-szigeteken

Elsüllyedt halászhajó okoz gondot a Kanári-szigeteken 

Egy elsüllyedt halászhajó miatt rendeltek el környezetvédelmi készültséget Gran Canaria több településén.
Fehér Lótusz-hatás: egyre többen Phuketen és Ko Samuin

Fehér Lótusz-hatás: egyre többen Phuketen és Ko Samuin 

A magyarok 42 százalékkal többször kerestek rá thaiföldi úti célokra idén februárban, mint tavaly ugyanekkor, sőt, bizonyos napokon kiugrások láthatóak a keresési görbén is.
Földrengés rázta meg Nápoly térségét

Földrengés rázta meg Nápoly térségét 

A dél-olaszországi Nápoly térséget csütörtök kora hajnalban 4,4-es erősségű földrengés rázta meg – közölte az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV).
Országok listája, ahol keveset süt a nap

Országok listája, ahol keveset süt a nap 

Az Egyesült Királyság csak az ötödik legkevesebb napsütést kapó ország.
Spanyolország idén az úti cél? Erről jobb, ha tud – turistaként

Spanyolország idén az úti cél? Erről jobb, ha tud – turistaként 

Spanyolország továbbra is verhetetlen úti cél. Azonban a helyi hatóságok hoztak olyan új szabályokat, amelyekkel jobb, ha számol idén.
Az idei ITB Berlin eredményei, jövőre jön az ITB Americas

Az idei ITB Berlin eredményei, jövőre jön az ITB Americas 

Az idei szakmai rendezvény 100 ezer szakmai résztvevőt vonzott, akiknek 87 százaléka külföldről érkezett.
Egyre többen keresnek tűzálló házakat Los Angelesben

Egyre többen keresnek tűzálló házakat Los Angelesben 

Az egész ház mindössze néhány alapanyagból épült: földből, vízből, homokzsákokból, szögesdrótból, vakolatból és egy kevés cementből, de a legfontosabb különlegessége nem látható.
Egy ideig zárva a párizsi modern művészeti múzeum

Egy ideig zárva a párizsi modern művészeti múzeum 

Bezárt öt évre a világ egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti gyűjteményével rendelkező párizsi Pompidou Központ modern művészeti múzeuma.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.