Máramarost muszáj látni

A National Geographic top 20-as listája szerint legalábbis mindenképpen, melyen az első három hely között szerepel a régió.

A bukaresti turisztikai minisztérium valószínűleg álmában sem gondolta, hogy az Európában kiválasztott három helyszín között, a svájci Zermatt és a franciaországi Mont Saint-Michele mellett a Románia északi részén, az ukrán határral szomszédos Máramaros is felkerül a National Geographic top 20-as, 2015-ben „muszáj látni” listájára.

A lap részletesen beszámol a régióról, kuriózumként említi, hogy sok faluban a mai napig fából is készítenek hagyományos mezőgazdasági eszközöket, s a gazdák ezekkel művelik földjeiket, de felsorolják az UNESCO örökségvédelmi listáján szereplő fatemplomokat, a szaploncai „vidám temetőt” vagy a mívesen faragott kapukat.

Jelzik, érdemes több fesztiválhoz kötni a látogatást, s ezek közül megemlítik a nagybányai gesztenyefesztivált vagy a felsőszilvágyi hagymafesztivált. S hogy még inkább kedvet csináljanak Máramaroshoz, a lap tippeket is ad ajándékvásárlásra, a szállási és étkezési lehetőségekre, s arra is felhívják a turisták figyelmét, sok faluban a fatemplomot csak úgy látogathatják, ha felhívják a gondnokot, aki a kulcsot őrzi, mert ezeket biztonsági okokból hétköznap általában zárva tartják.


Az esőzés félbeszakította Szlovákia legismertebb nyári zenei fesztiválját

Az esőzés félbeszakította Szlovákia legismertebb nyári zenei fesztiválját 

Ledőlt a nagysátor, többen megsérültek.
Öt legjobb túraútvonal - Törökország történelmi úti céljaival

Öt legjobb túraútvonal - Törökország történelmi úti céljaival 

Kiváló túraútvonalak az Égei-tengertől a Földközi-tengerig és Közép-Anatóliáig, amelyek elvezetik a turistákat Anatólia évezredes történelmébe.
Megnyílt a világ első Nyakkendő Múzeuma

Megnyílt a világ első Nyakkendő Múzeuma  

Zágráb újabb látványossággal gazdagodott, június 26-án megnyitotta kapuit a világ első Nyakkendő Múzeuma.
Vörös riadó és utazási káosz az Etna kitörése miatt

Vörös riadó és utazási káosz az Etna kitörése miatt 

Az elmúlt 24 órában jelentősen megnőtt a 3300 méter magas vulkán tevékenysége.
Tűz a világhírű francia katedrális tornyában

Tűz a világhírű francia katedrális tornyában 

A közösségi médiában közzétett képeken jól látszik, hogyan lángol az épület tetején lévő állványzat.
Súlyos vízhiány a népszerű olasz nyaralóhelyen - bezárja kapuit a turisták előtt

Súlyos vízhiány a népszerű olasz nyaralóhelyen - bezárja kapuit a turisták előtt 

Agrigento környékén nincs elég vízük ahhoz, hogy a nyári melegben biztosítsák vendégeik számára a WC használathoz vagy a zuhanyozáshoz szükséges vízmennyiséget.
Budapest Európa  top10 igazán állatbarát fővárosa közt

Budapest Európa top10 igazán állatbarát fővárosa közt 

Ha tökéletes kikapcsolódásra vágyik kutyájával ezen a nyáron, akkor a szerelem városa lehet a megfelelő hely.
Trükkök - olcsóbb utazáshoz

Trükkök - olcsóbb utazáshoz 

A felmérésben részt vevő országok közül mi, magyarok keressük szálláshelyek kapcsán a legjobb ár/érték arányt.
Cool-zónák Bécsben

Cool-zónák Bécsben 

Forró aszfalt, hőség a betontengerben - ilyenkor mindenki leginkább csak elbújna a fullasztó meleg elől.
Már most dübörög Horvátország

Már most dübörög Horvátország 

Pedig még csak a főszezon elején járunk.

Interjú

Pesti István: Kiderül, kiben van meg az a plusz, amire érdemes odafigyelni

Pesti István: Kiderül, kiben van meg az a plusz, amire érdemes odafigyelni 

A két Michelin-csillagos étterem konyháját vezető séffel többek közt a versenyről és megosztó ételekről beszélgetünk, és mesél arról is, miért nem követi a trendeket.
Dubicz Borászat: Abban hiszünk, hogy az ikonikus múlt és a modern jövő jól összeegyeztethető

Dubicz Borászat: Abban hiszünk, hogy az ikonikus múlt és a modern jövő jól összeegyeztethető 

Az idei újdonságokról és megújulásról a borászat tulajdonosával, Dunai Ágnessel beszélgettünk.
Csernus Imre: „Szeretnék már jönni-menni, mint egy falevél”

Csernus Imre: „Szeretnék már jönni-menni, mint egy falevél” 

Csernus Imrével szőlőről, borokról és a vidéki életről beszélgettünk, és nemrég megjelent könyve kapcsán egy kicsit rólunk, magyarokról is.