Mesebeli sziklák és fenyvesek között, a Cseh Paradicsomban

Aki Csehország természeti szépségeinek felfedezésére készül, nem hagyhatja ki a Cseh Paradicsom Nemzeti Parkot a repertoárjából. A fővárostól Prágától mintegy száz kilométerre levő közkedvelt kirándulóhely páratlan látványosságokat kínál a turistáknak.

Ez a vidék valamikor a festők, az írók és más művészek békés menedékhelye volt. A Cesky Ráj - ahogy a csehek nevezik -, látványos sziklákat, mély völgyeket, kanyargó folyókat, sűrű erdőkben megbúvó patakokat tartogat ma is a sok érkező látogatónak.

Jönnek is ide folyamatosan - évente több ezren - a vendégek személyautókkal, autóbuszokkal, sőt a környékről kerékpárokkal is, hogy a szépséges táj panorámájában gyönyörködjenek és megpihenjenek.

Barangolás a labirintusok között

Csehországnak ez az egyik legszebb és leglátogatottabb része, amely 2005 óta az Unesco geoparkokról szóló listájára is felkerült.

A különös nevét pedig még a XIX. században kapta, amikor a festői tájon, az Óriás-hegy lábánál egymás után szép kastélyokat és rezidenciákat építettek. Sőt, több mint hét évtizede már, hogy ezt a környéket természetvédelmi területnek nyilvánították.

Az itteni a vidék egyik fő vonzerejét a különleges formájú sziklaalakzatoknak köszönheti, amelyeket a természeti erők: a víz, a szél formálták évmilliók alatt. A túránk során megcsodálhattuk a több méter magas homokkőképződményeket, miközben barangoltunk a különböző alakú sziklák és labirintusok között.

Így pártalan látványosságban volt részünk, miután a sziklatornyok változatosságában és formagazdagságában gyönyörködtünk. Ahogy hallottuk, ezt a környéket manapság Csehország egyik természeti csodájaként emlegetik. 

A gyalogosok és a sziklamászók kedvelt helye

A geológusok krónikái szerint, ahol ma a sziklák tornyosulnak, valamikor tenger zúgott. A lapos öblök vastag homokrétegei az idők során kövekké tömörültek. Mintegy tizennégymillió évvel később, amikor a földkéreg megemelkedett, a tenger visszahúzódott.

A homokkő ugyan a szárazra került, de a víz rombolni kezdte és ez a folyamat ma is tart. Így a talajtakaró fölé emelkedett a sziklaalakzatok anyaga kevésbé áll ellen az időjárás viszontagságainak. Emiatt a látványos sziklatömbök erősen tagoltak. A formálásukban pedig nemcsak a víz, hanem a szél is jelentősen közrejátszott, amely napjainkban is koptatja, csiszolja őket.

A Cseh Paradicsom Nemzeti Park déli határán emelkednek az úgynevezett Parladó-sziklák, amelynek a területe az egyik legfontosabb és leglátogatottabb turisztikai központja ennek a vidéknek.

Úgy is mondják, hogy "sziklaváros", amely tele van magasra szökő tornyokkal, oszlopokkal és sziklaszerű alakzatokkal. Közöttük pedig szakadékok, árkok és völgyek láthatók. A porladó-sziklák egyébként nemcsak a gyalogos turistáknak, hanem sziklamászóknak is kedvelt helyei. A területet pedig a turistautak sűrű hálózata szövi át, jelzőtáblákkal segítve a látogatókat. 

Jól felszerelt szállodákban az elfáradt turisták

Ez a paradicsomi táj ma Csehország egyik szimbólumának számít. Közép-Európában pedig sehol máshol nem található ilyen terület, ahol alig néhány kilométeren belül ennyire változatos természeti kép fogadná a turistákat. Mindez elsősorban a mesebeli szikláknak és a gyönyörű fenyveserdőknek köszönhető.

Egyébként a túrák során elfáradt látogatókat a környéken található jól felszerelt szállodákban fogadják és szállásolják el a vendéglátók.


Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.
Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten

Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten 

Turizmus egész évben: túrázás, kerékpározás és természet a Salzkammerguti régióban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.