Moszkvában szigorítások az indiai mutáns miatt

Moszkvában pénteken kilencezer fölé emelkedett és ezzel abszolút rekordot ért el az újonnan kimutatott koronavírusos fertőzöttek száma, emiatt az orosz fővárosban Szergej Szobjanyin polgármester június 27-ig meghosszabbította a járványügyi korlátozások jórészét, és új óvintézkedéseket is bevezetett.

Szobjanyin emellett bezáratta a labdarúgó Európa-bajnokság moszkvai szurkolói övezeteit és a szabadtéri táncparketteket, valamint betiltotta az ezerfősnél nagyobb rendezvényeket. A Covid-19-mentesnek nyilvánított vendéglátóipari egységeket kizárólag az állami online ügyfélszolgálat honlapjáról a védőoltás igazolására letölthető QR-kóddal lehet látogatni.

A polgármester június 29-ig meghosszabbította azt a rendeletét, amelynek értelmében az éttermek 23-tól hajnali 6 óráig zárva kell tartsanak. Továbbra sem működhetnek a bevásárlóközpontok gyorsétterem-udvarai, a gyermekmegőrzők, a játszóterek.

Szobjanyin a Pervij Kanal állami televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az új megbetegedések 89,3 százalékát az új koronavírus (SARS-CoV-2) indiai változata okozza. A polgármester szerint ennek leküzdéséhez a szervezetnek kétszer annyi antitestre van szüksége, mint az eredeti, vuhani vírus leküzdéséhez.

Az orosz járványügyi operatív törzs úgy határozott, hogy keddtől helyreállhat a teljes értékű, menetrendszerű légi utasforgalom Törökországgal. A járatokat Moszkva a török járványhelyzetre hivatkozva április 15-én csökkentette a minimumra. A döntést megelőzően orosz ellenőrök csoportja kereste fel Törökországot. Azt a tájékoztatást kapták, hogy az orosz nyaralók körében népszerű ország szállodáiban az alkalmazottak 60-90 százalékát beoltották. 
Június 28-án Oroszország felújítja a légiforgalmat Egyesült Államokkal, Belgiummal, Bulgáriával, Írországgal, Jordániával, Olaszországgal, Ciprussal és Észak-Macedóniával. Sűrítik a repülőjáratokat Ausztriába, Örményországba, Azerbajdzsánba, Görögországba, Katarba, Finnországba, Horvátországba és Svájcba.
Moszkva emellett engedélyezte kínai és liechtensteini állampolgárok beutazását az országba.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.