Oscar-díjra jelölték a Saul fiát

A film pár napja kapta meg a Golden Globe díjat, az első magyar alkotásként. Az elmúlt időszakban számos tekintélyes amerikai filmes szervezet díjazta. A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New Yorki, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét azután, hogy a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíja mellett három másikat is elnyert.

"Minden kamasznak látnia kell ezt a filmet, nem azért, hogy tele legyenek a mozik, hanem mert sokakból hiányzik az empátia" - fogalmazott Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután az amerikai filmakadémia Oscar-díjra jelölte az általa készített holokausztdrámát a legjobb idegen nyelvű alkotások között. A rendező a jelölésről szólva kiemelte: különösen sokat jelent, mert azt jelzi, hogy elsőfilmes is kerülhet ilyen kiváltságos helyzetbe. "Nem vagyunk zsenik, csak sokat dolgoztunk" - jelentette ki.

Egy kérdésre válaszolva azt mondta a filmmel szembeni ellenséges internetes kommentekről, hogy csupán annyit jelentenek "mintha valaki felvenne egy hangversenyt, aztán összevágná belőle a köhögéseket". Nemes Jeles László a film fogadtatásáról szólva arról is beszélt, hogy több mint száz közönségtalálkozón vett már részt, és sokan osztották meg vele, hogy félve ültek be a filmre, mert attól tartottak, hogy a látvány sokkolni fogja őket. Olyanok is akadtak közöttük, akik maguk is túlélők, és azt mondták, a film hangot adott mindannak, amit eddig nem tudtak elmondani.

A díjszezon során már számos elismeréssel lett gazdagabb a Saul fiának alkotógárdája. Erdélyi Mátyás operatőr egyebek mellett a világ legtekintélyesebb és legnagyobb múltra visszatekintő operatőrfesztiválján, a Camerimage-on megkapta a Bronz Béka-díjat, és esélyes az amerikai operatőrszövetség díjára is a nem amerikai filmek kategóriájában. A film hangmérnöke, Zányi Tamás, aki szintén több rangos elismerést vehetett át a Saul fiáért, elmondta, hogy a rutin, az inspiráció, valamint a díszlet mellett sok színész a hangjával is hozzájárult a hangkép kialakításához. Nem hangjátékot készítettek, mindig a filmmel együtt haladtak. Nem filmes effektusként, magamutogatóan alkalmazták a hangokat, hanem mindvégig a hitelességre törekedtek - tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy egy amerikai hangmérnök azzal kereste meg, hogy szeretné beilleszteni a tananyagba a Saul fiát.

Havas Ágnes, a filmet finanszírozó Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója bejelentette, hogy megállapodást kötöttek az alkotás amerikai forgalmazójával, a Sony Pictures Classicsszal arról, hogy a Filmalap hozzájárul a film amerikai kampányához. A Sony már eddig is több százezer dollárral támogatta a Saul fiát - emlékeztetett a Filmalap vezetője.

Vági Zoltán, a film történész szakértője úgy vélte: "A film nemzedékek gondolkozását fogja alakítani". A holokausztkutató szerint a Saul fia műfaját tekintve nem dokumentumfilm, hanem játékfilm, "fikciós realizmusként" lehetne meghatározni. Rajk László díszlettervezővel együtt voltak a felelősek azért, hogy minden hiteles legyen a filmben. Amikor a kész filmet megnézte, úgy érezte, ő is ott van a lágerben, "ha a többi néző is úgy érzi, akkor sikeres a film" - mondta.

Rajk László a film különleges perspektívájával és eredeti látásmódjával kapcsolatban kifejtette, hogy a filmtörténet látványvilágát három részre osztaná: az elsőben a Ben Hur-jellegű filmek készültek hatalmas díszlettel, amit láttak a színészek, a rendező és a közönség is. A másodikban emberek kék vagy zöld dobozban dolgoztak, a rendező és a színészek nem látták a díszletet, csak a néző, a harmadik szakasz pedig, ami most elkezdődött, ennek éppen a fordítottja: a díszletet a rendező, az operatőr, a színész látja, a közönség viszont nem. "A filmtörténet egy olyan szakasza indult el, amikor igazán érződik a filmkésztés 'sajátszerűsége'. Ez a film bizonyítja, hogy az emberi arcjáték, az emberi testmozgás, a hangok, zörejek, kiáltások hozzásegítenek ahhoz, hogy megértsük ennek a szörnyű halálgyárnak a tereit. Tényleg olyan szakasz a filmes látványvilágban, amikor minden együtt működik, és elmondható, hogy a filmkészítés csapatmunka, mindenkinek a tudására szükség van ahhoz, hogy egy ilyen film készülhessen" - foglalta össze Rajk László.

Sipos Gábor, a Saul fia egyik producere elmesélte, hogy a film alkotói, akik nemrég tértek haza Los Angelesből a Golden Globe-díj átvétele után, francia pezsgőt bontottak, és együtt drukkolva várták az Oscar-jelölések bejelentését. Mint fogalmazott, a jelölést a legnagyobb megtiszteltetésként értékelik. Az MTI-nek azt mondta: pillanatnyilag a Saul fia sikere szakmai pályafutásának legnagyobb csúcsa. "Amikor először láttuk az összevágott verziót, felhívtuk a rendezőt, és azt mondtuk neki: egy gyémánt van a kezünkben, csak tudnunk kell vele élni. Az gondolom, az alkotói csapat az első pillanattól teljes hittel és nagyon nagy odafigyeléssel dolgozott a filmen. Sok fiatalnak készült, reméljük, hogy valóban nemzedékekre lesz nagy hatással." Hozzátette: a nyáron már szerveztek fiatalok számára vetítéseket, és újabbakat is terveznek a gimnazista korú közönségnek. "Az gondolom, hogy be fog íródni a filmtörténeti könyvekbe" - mondta Sipos Gábor.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Saul fiát csaknem nyolcvan országban vetítik vagy fogják vetíteni - az Egyesült Államokban több száz moziban -, és Magyarországon, ahol már több mint százezer nézője volt, csütörtöktől több mint húsz filmszínház ismét műsorra tűzi. A film később DVD-n is megjelenik.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.