Óvatosabbak lesznek a fogyasztással az utazni vágyók

Egy biztosítások összehasonlítására létrejött portál, a Comparethemarket.com új kutatása feltárja, hogyan változott az emberek utazáshoz való hozzáállása a világjárvány kezdete óta.

A törölt vagy elhalasztott utazások számát tekintve, nem meglepő, hogy a válaszadók több mint fele (58%) már a következő külföldi nyaralásáról álmodik. A reménykedő nyaralóknak azonban meg kell várniuk az utazási korlátozások feloldását, mielőtt elindulnak.

Erre a három dologra figyelnek az emberek leginkább, amikor napjainkban lefoglalnak egy nyaralást:

  •  Megfelelő szintű utazási biztosítás megkötése utazás előtt (40%)
  • A járvány által súlyosan sújtott országok elkerülése (37%)
  • Szükséges óvintézkedések megtétele utazás közben, pl. maszkok / bakteriális gél használata/ saját étel és ital (34%)

Míg sokan alig várják, hogy utazhassanak, a biztonsági intézkedések megtétele számukra az egyik legnagyobb prioritás. A válaszadók több mint egynegyede (27%) kijelenti, hogy óvatosabb lesz, ha egyszer külföldön étkezik és iszik, 18% pedig kimondottan önellátást választ majd.



A megkérdezettek 22%-a hajlandó a szokásosnál több pénzt költeni következő külföldi útjára, hogy a komfortérzete biztosított legyen, ezzel szemben 18% mondta, hogy kevesebbet költene.

A Z-generáció (18-24 éves) több mint fele (57%) optimista a jövőbeli utazási terveivel kapcsolatban. A 65 év felettiek több mint fele (58%) azt a meglepő választ adta, hogy pont ugyanúgy gondol a kedvelt üdülési formákra, mint a járvány előtt. Eközben a 18–24 év közötti fiatalok az utazás új formáit keresik, fokozott érdeklődést mutatnak a kalandtúrák(24%), a vidéki pihenések (22%) és a tengerparti nyaralások (22%) iránt.

Érdekes, hogy a 65 éves és annál idősebbek 44% -a leszögezte, hogy körültekintőbbek lesznek, hogy hová térnek be enni-inni, szemben az ezredfordulósokk (25-34 évesek) csupán 17% -ával.

Ha azt nézzük, hogyan változott az üdülési költségvetéshez való hozzáállás a különböző korosztályok körében, akkor az ezredfordulón születettek 63% -a a legvalószínűbb, hogy előre foglal, hogy pénzt takarítson meg, míg a 35–44 évesek (24%) a last minute akciókra bazíroznak. Bár ez a taktika a hazai szakemberek szerint idén nem nagyon fog működni. A korlátozások feloldását láthatóan kivárják ugyan az utasok, és később foglalnak, az Európa-szerte hiretelen berobbanó kereslet azonban komoly áremelkedést generálhat majd.


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.