Rekord évet zárt az Angkor Wat

62,5 millió dollárral rekordot döntött 2016-ban a belépőjegyekeből származó bevétele a kambodzsai Angkor Wat történelmi templomnak. 

A kambodzsai Angkor Wat történelmi templom együttese belépőjegyekből származó bevétele 62,5 millió dollárral rekordot döntött 2016-ban. A világörökség látogatóinak száma elérte a 2.190.000 főt, ami 4.6%-os emelkedést jelent a megelőző évhez képest. A látogatók többsége Kínából, Dél-Koreából és az USA-ból érkezett.

A napi 20 USD árú belépőjegyek a legnépszerűbbek, 40 USD a háromnapos és 70 USD az egyhetes belépő. 2017 februárjától lényegesen emelkedik a belépőjegyek ára. Az egynapos jegy 32, a három napra érvényes 62, a heti belépő pedig 72 USD-ba fog kerülni.

A bevételt a templom együttes épületeinek konzerválására és az infrastruktúra fejlesztésére fordítják, tájékoztatott Sárdi Rudolf a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztériumának Kelet-Európai képviselője.

Angkor Wat Kambodzsa és a régió egyik legkiemelkedőbb idegenforgalmi célpontja, lényegesen megelőzve Sihanoukville-t és az ország más idegenforgalmi látványosságait.

1992-ben került az UNESCO világörökségi listájára. Siem Reap 315 kilométerre található Phnom Penhtől, ami légiúton, valamint köz- és hajóút kombinációjával is elérhető.

Ázsia legnagyobb vallási épületegyüttese a khmer kultúra legjelentősebb létesítménye közel 30 évig épült a 11.században, amelyen több mint 50.000 munkás dolgozott folyamatosan. Az ország zászlaján és címerén is ábrázolják a khmer nemzeti öntudat jelképét.


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.