Riksatúra Indiában, rally a Balkánon át

10 napos sivatagi kalandtúra, éjszakázás a Pamír-hegységben, a Kaukázus bebarangolása autóval… ilyen és hasonló utakat kínál az immár 10 éve működő, budapesti és chennai irodával rendelkező Travel Scientists. 

Berényi Attila, az iroda munkatársa elmondta, 10 éve egy afrikai kalandtúrán ismerkedett meg az utazási iroda indiai származású társalapítójával. A közös élmény, a túra egyedisége és hangulata adta az ötletet egy közös vállalkozás létrehozásához.

A Travel Scientists évente 5-6 túrát szervez, melyet alapos előkészítés előz meg. Az útvonalakat, a szállást az iroda dolgozói személyesen ellenőrzik le.

Berényi szerint náluk az egyediség számít, hogy a résztvevők egy életre szóló különleges élménnyel gazdagodjanak. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy mindent készen tesznek az utazók elé. „Póbáljuk elengedni a résztvevők kezét” – hangsúlyozza, és csak a szükséges, minimális szervezettséget viszik bele az utakba.

Három alapcsomag érhető el náluk, az árban legkedvezőbb a túraútvonalat és alkalmanként az esti sörözést foglalja magában.

Amennyiben igény van rá, járművet és szállást is biztosítanak, persze nem a hagyományos módon. A legtöbb általuk meglátogatott helyen nincsenek 4-5 csillagos szállodák, sokszor a helyi non-profit szervezetekkel dolgoznak együtt, hogy szállást tudjanak biztosítani az utasoknak.

Általában 4-5 fős csapatok vágnak neki az adott útvonalnak, vannak közös pontok, ahol mindenki megáll, de alapvetően a nap végén találkoznak a csapatok, hogy élményeiket elmeséljék egymásnak. Az iroda képviseletében váltakozva 1-2 ember vesz részt az utazáson, hogy koordinálják a résztvevőket.

Sok kiszámíthatatlan, külső tényező is befolyásolja az indulást és a kint tartózkodást, többek között az időjárás, vízumügyintézés, illetve az adott ország politikai helyzete. Egyik útvonaluk alkalmával Algéria az indulás előtti utolsó napokban tagadta meg a résztvevők számára a vízumok kiadását, így kénytelenek voltak áttervezni az egészet. Egy másik kalandjuk alkalmával például a Pamír-hegységben ragadtak, mert járhatatlan volt az út. Egy elakadás a sivatagban vagy a hóban már nem is lepi meg őket.

A túrákon a legtöbb résztvevő külföldi, általában 1-1 magyar csapat vesz részt rajtuk. Az utazóközönség összetétele nagyon változó, főként az Egyesült Királyságból, Kanadából, Ausztráliából és a Skandináv országokból vannak résztvevők. 

A 10 év alatt megközelítőleg 1500 utassal volt dolguk, a résztvevők 80%-a visszatér hozzájuk. A korosztály is rendkívül vegyes, utazott már velük 75 éves nagymama az unokáival is. Állandó túrájuk a Kaukázus Rali, amely 2008-tól elérhető az árualalapjukba, eleinte

Budapestről indult, most már Isztambulból. Szintén népszerű a Közép-Ázsia Rali vagy az indiai riksa túra. Újdonságuk a „Vadnyugati kihívás”, mely Las Vegasból indul és az észak-amerikai Mesa Verde Nemzeti Parkban végződik vagy a 10 napos sivatagi „Nagy marokkói menekülés”.

A magyar cég nem rendelkezik utazásszervezői engedéllyel, ők itt alapvetően a termékeik marketing tevékenységét és IT fejlesztését végezik, az indiai partner irodájuknak van engedélye a szakmai tevékenységre. A legtöbb foglalás online történik a nagy távolság miatt, ritkán mennek az irodába személyesen az utasok.

A jövőbeli terveik között szerepel a honlapjuk és a brand megújítása, illetve szeretnék, ha többen megismernék itthon is a szolgáltatásaikat. Az egyedül utazókra is gondoltak, ezért a Facebookon adnak lehetőséget, hogy a partner nélküliek becsatlakozzanak egy másik csapathoz. Berényi Attila hangsúlyozta, sokszor szoros barátságok is születnek túráik során.


Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

És erről egy igencsak szokatlan módszerrel a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése 

A következő év legfontosabb utazási trendje a természethez való visszatérés lesz.
Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén

Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén 

A Máltai Tervezési Hatóság jóváhagyta a gozói regionális repülőtér fejlesztését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.