Söréről híres cseh település Európa idei kulturális fővárosa

Háromnapos nagyszabású ünnepséggel indítja programját január közepén a nyugat-csehországi Pilsen (Plzen), amely a belgiumi Mons városával együtt az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli 2015-ben. A programsorozat keretében az év végéig a cseh városban több mint 600 rendezvényre kerül sor - közölték a rendezők kedden Prágában sajtótájékoztatón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

"A háromnapos program január 16-án, pénteken délután kezdődik. Szombaton lesz az ünnepélyes megnyitó, vasárnap pedig folytatódnak a nyitóprogramok" - mondta Mirka Reifová, a rendezőbizottság szóvivője újságíróknak.

Az ünnepi hétvégére több tízezer látogatót várnak a városba. A nyitóünnepség főrendezője Petr Forman, Milos Forman Oscar-díjas filmrendező fia. A nyitóprogramban mintegy 150 hazai és külföldi művész lép fel, és egyebek között megszólalnak a helyi katedrális új harangjai is. Az esti órákban a városközpontban nagyszabású fényjátékokat is rendeznek.

Mindazok, akik nem jutnak be a történelmi főtérre (námestí Republiky-Köztársaság tér), az egyes művészeti rendezvényeket, köztük David Dimitri svájci kötéltáncos produkcióját óriásképernyőkön is követni tudják. A rendezők a megnyitóra öt ilyen nagy képernyőt helyeznek el a város terein és parkjaiban.

Az év folyamán a Plzen 2015 elnevezésű programsorozat keretében egyebek között fellép a legendás Lynyrd Skynyrd amerikai southern rock együttes. Az érdeklődők megtekinthetnek egy nagyszabású európai dizájnkiállítást és megismerkedhetnek Jirí Trnka (1912-1969) világhírű cseh képzőművész és bábfilmes alkotásaival és életével is, aki a város szülötte.

"A tervek szerint minden nap két egymástól eltérő zsánerű rendezvény lesz - cirkusz, kiállítás, színház, zene, tánc és sok minden más" - közölte már korábban Jirí Sulzenko programigazgató. Jirí Suchánek projektigazgató közölte, hogy a Plzen 2015 költségvetése mintegy 430 millió korona (4,8 milliárd forint). Ehhez a város 220 millióval, a cseh kulturális tárca pedig százmillióval járult hozzá, míg a régió 45 milliót adott. A Pilsen - Európa Kulturális Fővárosa a rendszerváltás utáni Csehország legnagyobb kulturális programsorozata. Az ünnepélyes megnyitón Bohuslav Sobotka miniszterelnök, valamint a cseh politikai és társadalmi élet számos ismert személyisége is részt vesz.

Forrás: MTI


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.