Súlyos levegőszennyezés az össznépi tűzijátékozás miatt Kínában

Dacára a pekingi hatóságok visszafogottságot kérő felhívásainak, a szétküldött sms-eknek és az újságcikkeknek, a ló évének kínai búcsúztatói és a kecske évének köszöntői máris megkezdték hetekig tartó felhőtlen tűzijátékozásukat. Az idén február 19-ével köszönt be a holdnaptár szerinti újesztendő.

A főváros illetékesei figyelmeztettek, hogy súlyos levegőszennyezés várható, mivel a tonnaszámra elégetett, füstölt, robbantott káprázatos fényeket és durranó, dübörgő, visító hangokat adó tűzijátékoknak és petárdáknak ez a velejárójuk. A környezetvédelmi megfigyelő központ mindehhez hozzátette, hogy a következő napok időjárása nem fogja segíteni Peking levegőjének kitisztulását, viszonylag szélcsendes, párás idő várható.

A világ legnagyobb szabású tűzijátékozása idén február 18-án éjfél előtt kezdődik meg, de egészen az első holdhónap 15. napjáig, a lampionünnepig engedélyezett. A főváros vezetése reméli, a pekingiek idén visszafogják magukat, s ezt úgy is igyekszik elérni, hogy a tavalyinál több mint százzal kevesebb elárusítóhely felállítását engedélyezte. Állítólag működésük ideje is tíz nappal lerövidült.

Üres utcák, zárt ajtók

Kína legnagyobb családi ünnepe, a holdújév beköszöntével kezdődő tavaszünnep idején százmilliók töltik az estét együtt családtagjaikkal, akiket nem ritkán csak ezekben a napokban látnak. A nagyvárosok, így például Peking és Sanghaj már nem a megszokott képüket mutatják, az utak járhatók, a boltok egy része már bezárt, a szolgáltatások közül is jó néhány szünetel.

Szórakozás és újévi gálaműsor

Az ünnepnek, az ajándékozásnak, a menünek az ország minden részén meghatározott, helyenként napokra lebontott rendje van. Az emberek ilyenkor szórakoznak, esznek-isznak, különböző vásári mulatságokon vesznek részt, de manapság már sokan a szabadságot vagy annak egy részét utazással töltik.

Az óév utolsó estéjének immár évtizedek óta elmaradhatatlan eleme a központi televízió újévi gálaműsora. Az idei a harmincharmadik. Varietéműsorok, énekes számok, operák, akrobata-előadások láthatók benne, rendszerint komikusok és harcművészek is fellépnek. Ez a világ legnagyobb nézettségű televíziós műsora.

Forrás: MTI


Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.