Szlovéniában már csak az e-matrica érvényes az autópályákon

A szlovén autópályákon február 1-jétől már csak e-matricával lehet közlekedni, a 13 éven át használt autópálya-matricák lecserélése zökkenőmentesen, technikai problémák nélkül zajlott - közölte kedden a szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS).

A jármű rendszáma alapján megváltott e-matricák érvényességét az autópálya-hálózaton felállított kamerák ellenőrzik. Az e-matrica megvásárolható például benzinkutakon, de online is. A szlovén állami autópálya-társaság, a DARS figyelmeztetett, hogy az e-matrica vásárlásakor a járművezetők felelőssége, hogy gépkocsijuk rendszámát helyesen tüntessék fel a rendszerben.

Újdonság az is, hogy az éves e-matrica már nem csak naptári évre váltható, az a vásárlástól számítva egy évre érvényes. Az e-matricákat decemberben kezdték el értékesíteni, és múlt péntekre közel 370 ezer darabot vásároltak meg. Személygépkocsi esetében az egy éves e-matrica ára 110 euróba (39 ezer forint), a havi 30 euróba (10 ezer forint), a heti 15 euróba (5000 forint) kerül, és Szlovénia összes fizetős útszakaszára érvényes.

Forrás: MTI


Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél

Az ország, amelynek ugyan nincs tengerpartja, mégis tökéletes úti cél 

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Világjáró rovata Üzbegisztánban járt.
Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.