Szörnyű merénylet az isztambuli Atatürk reptéren

42 halottja és 239 sebesültje van az isztambuli Atatürk repülőtéren kedden késő este történt merényletnek — számolt be a BCC, egészítjük ki mi.

Három támadó nyitott tüzet géppisztolyból kedden, késő este a tavaly 61 milliós forgalmat bonyolított isztambuli repülőtéren, majd felrobbantották magukat, miután a rendőrség visszalőtt. Az áldozatok és sebesültek közt külfödiek is vannak, magyarokról azonban a jelen állás szerint nem tudni. A támadás a terminálok és a parkolóházak között történt, az épületek előtt várakozó emberek váltak áldozattá.

A támadást követően felfüggesztették az összes járatot. Azóta elkezdett visszaállni a forgalmi rend, de jelentős késésekkel. A Turkish Airlines budapesti képviseleténél érdeklődésünkre elmondták, hogy a reggeli késéseket és a délután 5-kor induló járat törlését követően estére helyreáll a légi forgalom a Budapest és Isztambul között.

Binali Yildirim török miniszterelnök a merénylet mögött az Iszlám Államot sejti. Úgy tudja, hogy a merénylők taxin érkeztek. Nem megerősített források szerint a merénylők iránytaxin érkeztek és ellenőrzés nélkül jutottak be a repülőtér területáre. Recep Tayyip Erdogan török elnök a szélsőgéses fegyveres csoportok elleni harc fordulópontjaként értékeli a támadást.

2016-ban eddig 5 terrortámadás történt Törökországban, ebből három Isztambulban, kettő Ankarában. Három támadás mögött a TAK, kurd szeparatista szervezet áll, egyért az Iszlám Állam felelős, egy másikért pedig szír merénylő. A keddi támadással együtt idén már mostanáig dupla annyi terrorcselekmény történt az országban, mint tavaly.

A Konzuli Szolgálat honlapján közleményben kéri, hogy akinek kérdése van az eseménnyel kapcsolatosan, hívja az Isztambuli Főkonzulátust a +90 533 375 8715 forródrót számon.

Hozzátették: az isztambuli nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló járatok forgalma fokozatosan áll helyre, ezért kérjük, hogy utazásuk előtt mindenképpen tájékozódjanak légitársaságuknál, utazási irodájuknál, hogy járatuk a jelzett időpontban közlekedik-e.

Továbbra is feltétlenül javasoljuk, hogy isztambuli tartózkodásuk során tartózkodjanak a zsúfolt helyektől, tömegrendezvényektől és kövessék a helyi hírközlés tájékoztatását. A Törökországban tartózkodó vagy oda utazni kívánó magyar állampolgárok számára javasoljuk, hogy regisztrálják utazásukat a  Konzuli Szolgálat honlapján!

Elítélte a merényletet a IATA, Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség. Tony Tyler, hamarosan leköszönő elnök szerint a terrorizmus nem gátolja meg a légi szállítás további fejlődését. Hasonlóképpen vélekedik az AEA, Európai Légitársaságok Szövetsége is. Athar Husain Khan, az AEA elnöke felháborítónak tartja, hogy egy olyan ágazat, amely az emberek életét teszi jobbá, ami közelebb hozza egymáshoz őket és serkenti gazdaságot szenved el ilyen gyáva támadást.

A tavaly és idén véghezvitt terrortámadások miatt kevesebben választják nyaralásuk úti céljául Törökországot. Az árérzékeny magyar piacról is jelentős visszaesés várható. Hivatalosan 30 százalékról beszélnek előző évhez képest, de egyes forrásaink szerint ez 50% fölötti is lehet. Az árérzékenység miatt a desztinációt elkerülő utasok csak kisebb létszámban választják a Földközi-tenger nyugati partvidékeit. Az idei nyár nyertese sokak szerint Horvátország lehet.

Forrás: BBC


A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan

A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan 

Rász el-Haima (Ras Al Khaimah) 7 ezer éves történelme, 64 kilométer hosszú tengerpartja, a területén áthúzódó vörösen izzó sivatag és a Hadzsar-hegység sziklás vonulatai egyre több látogatót vonz a világ minden tájáról.
Újra pandás övezet a bécsi állatkert

Újra pandás övezet a bécsi állatkert 

A pandák 2020-ban születtek a kínai óriáspanda kutató központban.
Erős földrengés Isztambulban

Erős földrengés Isztambulban 

Tucatnyian megsérültek, miközben épületekből ugrottak ki.
Végveszélyben a világ korallzátonyai

Végveszélyben a világ korallzátonyai 

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ez és a mögötte álló jelenség teljesen megváltoztatja bolygónk ökoszisztémáját.
Hazai utazási irodások  Hajnanban – helyszíni tudósítás

Hazai utazási irodások Hajnanban – helyszíni tudósítás 

A MUISZ tavaszi tanulmányútján a kínai nyaralósziget, Hajnan volt az úti cél. Háromrészes tudósításunk első részét közöljük.
Bécsi szigor az illegális lakáskiadások ellen

Bécsi szigor az illegális lakáskiadások ellen 

Bécs városvezetése határozott lépésekkel igyekszik visszaszorítani az illegális rövid távú lakáskiadásokat.
Visszaesett az Egyesült Államokba érkező turisták száma

Visszaesett az Egyesült Államokba érkező turisták száma 

Csak márciusban az érkezők száma globálisan közel 12 százalékkal (11,6%) zuhant.
Róma: rendkívüli intézkedések a pápa temetése miatt

Róma: rendkívüli intézkedések a pápa temetése miatt 

Egyeztettek a rendkívüli biztonsági és logisztikai intézkedésekről, amelyekkel Ferenc pápa szombati temetésére készülnek.
Szigorítások és új szabályok a Cinque Terrén

Szigorítások és új szabályok a Cinque Terrén 

A helyi nemzeti park hatósága szigorításokat vezet be a biztonság és a természeti környezet védelme érdekében.
A DHL korlátozza amerikai kiszállításait

A DHL korlátozza amerikai kiszállításait 

A DHL Express április 21-től ideiglenesen felfüggeszti a 800 dollárt meghaladó értékű, magánszemélyeknek szóló csomagok kiszállítását az Egyesült Államokba.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.