Tavaly a fele volt a 2019-esnek a cseh vendégforgalom

Tavaly 11,4 millió turista szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken Csehországban, 5,2 százalékkal több, mint 2020-ban, de csak fele annyi, mint 2019-ben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.

A 2020-as és a 2021-es évet erősen befolyásolta a koronavírus-járvány, illetve az annak következtében hozott óvintézkedések és korlátozások. Így a 2021-es adat csak a 2019-es járvány előtti év 52 százalékának felel meg. Csehországban továbbra is hiányoznak a külföldi turisták, akiknek visszatérése hosszabb időt vesz igénybe - mutattak rá a statisztikusok. A turisták tavaly 32 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, alig többet, mint 2020-ban. 2019-ben azonban a vendégéjszakák száma még mintegy 50 százalékkal több volt, mint tavaly. "A külföldi turisták a szállások 24 százalékát vették igénybe" - olvasható a statisztikában.

 

A cseh vendégek száma 2021-ben 8,8 millió volt, 9,6 százalékkal több, mint 2020-ban. A külföldi turisták száma 2,6 milliót tett ki, ami 7,6 százalékos csökkenés 2020-hoz viszonyítva. A legtöbb külföldi turista Németországból érkezett: 689 200, ez 15 százalékkal kevesebb az előző évinél. Szlovákiából 330 800-an látogattak el Csehországba, 25 százalékkal többen, mint 2020-ban. A harmadik helyen a lengyelek vannak 235 ezerrel, ami 20 százalékos csökkenés. A többi országból Csehországba érkező turisták száma nem érte el a százezret. Az Egyesült Államokból 44 ezren, Izraelből 38 ezren látogattak el tavaly. A Csehországba látogató magyar turisták nincsenek az első tíz ország között.

Forrás: MTI


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.