Technikai csődöt jelentett a Malaysia Airlines

Ám ez nem jelenti azt, hogy a maláj légitársaság beszünteti tevékenységét – sőt, az egy hónapja kinevezett vezérigazgató 2017-re ismét növekedést prognosztizál.

A maláj légitársaság sorsa tavaly megpecsételődött, miután két, az egész világsajtót bejáró légikatasztrófa is történt nem sokkal egymást követően: 2014. márciusában a Malaysia Airlines Boeing 777-200-as, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gépe tűnt el 239 emberrel a fedélzetén, melyet azóta sem találtak meg, hivatalos nyilatkozat szerint a repülőgép az Indiai-óceánba zuhant, túlélők nincsenek. Júliusban pedig a légitársaság ugyanilyen típusú gépét lőtték le Ukrajna felett, a járaton 280 utas és 15 fős személyzet tartózkodott, akik Amszterdamból Kuala Lumpurba repültek volna. Túlélők ebben az esetben sem voltak.

Ezt követően számos stratégiai lépést kezdett fontolgatni a légitársaság: szó volt például névváltásról és arról, hogy az állam megvásárolja a céget, de új járathálózat létrehozása is felmerült, és körülbelül hatezer alkalmazottat is el kellett bocsátani, mindezt azután, hogy a légikísérők tömegesen mondtak fel a légiközlekedési vállalatnál. Tavaly augusztusban már arról számoltunk be, hogy jelentősen romlott a Malaysia Airlines pénzügyi helyzete az első fél évben: a légitársaság az első fél évben 750 millió ringgit (56 milliárd forint) veszteséget jelentett, amely 65 százalékkal nagyobb a 2013 első félévinél. Ennek következtében a társaság közlése szerint elkerülhetetlenné vált a cég átstrukturálása, amelyre a 370-es és a 17-es járatuk elvesztése előtt is szükség lett volna.

Christoph Müller, akit egy hónapja neveztek ki a Malaysia Airlines vezérigazgatójának, elmondta: a cég csökkenő teljesítménye a két légikatasztrófát megelőzően, azoknál jóval korábban kezdődött, így nem csupán a tragikus események vezettek a technikai csődhöz. Hozzátette, hogy a légitársaság a normál menetben üzemel, és a csőd nem érint egyetlen járatot sem. Christoph Müller korábban az ír Aer Lingus-nál, a belgiumi Sabenánál és a németországi Lufthansánál is vezető pozíciókban dolgozott, „Terminátor” becenevét pedig onnan kapta, hogy bármelyik céghez megy, mindenhol munkahelyek tucatjait szünteti meg.

A Malaysia Airlines 20.000 munkavállalójából jelenleg 6.000 embernek szűnt meg a munkaviszonya, a 14.000 alkalmazott pedig komoly átszervezésre számíthat. A légitársaság szeptember elsején tervezi bejelenteni átmárkázását, ami Christoph Müller szerint nem feltétlenül fog névváltozást is jelenteni. Hozzátette, elképzelhető, hogy bizonyos útvonalakon csökkenteni fogják a járatok számát vagy a gépek méretét. Elmondta továbbá, hogy céljuk az, hogy a 2015-ös évben megállítsák a mélyrepülést, 2016-ban stabilizálják a vállalatot, 2017-ben pedig újra növekedésnek induljanak.

Forrás: BBC


Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.
Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai

Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai 

Hétszázötven forint körül várható az előrejelzések szerint az idei utasbiztosítások napi átlagdíja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.