Tengeri hajók által járható csatornát vágnak a Visztula-turzáson

Lengyelország 2022-ig csatornát vág az észak-lengyelországi városokat a Balti-tengertől elválasztó Visztula-turzáson, a mintegy 197 millió eurónak megfelelő beruházásról szóló törvényt pénteken jóváhagyta a lengyel alsóház.

A szejmben a 428 jelenlévő képviselő közül 401-en támogatták a jogszabályt. A lengyel tengergazdaság és belső vízi utak minisztériuma keddi közleménye szerint a beruházás Lengyelország, valamint az Európai Unió keleti területeinek "új geopolitikai helyzetére való tekintettel" elsősorban a keleti lengyel és EU-határ biztonságára nézve fontos.

A Gdansk kikötővárostól az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi területig nyúló, mintegy 96 kilométer hosszú Visztula-turzás a Balti-tengertől választja el a tőle délre, a Visztula-öböl mentén fekvő lengyel településeket.

A 2018 és 2022 között megvalósítandó, 880 millió zlotys (mintegy 197 millió euró) beruházást a lengyel állami költségvetésből fedezik. A projekt keretében a turzáson egy 1,3 kilométer hosszú és 5 méter mély, a 4 méter merülésű tengeri hajók által is használható csatornát vágnak.

A csatorna mindenekelőtt Elblag város kikötőjéhez, valamint a Visztula-öböl többi községéhez nyit majd közvetlen hajózó útvonalat. Az elblagi kikötőt jelenleg csak a Baltyijszk városánál lévő keskeny szoroson át, vagyis a kalinyingrádi orosz enklávé parti vizein keresztül lehet megközelíteni.

A parlamenti vita során a tervezet előterjesztői indoklásukban a projekt biztonsági és közlekedési szerepe mellett kiemelték a térség várható gazdasági megerősítését, beleértve azt is, hogy a beruházás mintegy 3 ezer új munkahelyt teremt, és kedvező hatással lehet a turizmusra.

A projekt megvalósításáért felelős tárca jelenleg négy különböző csatornaépítési változatot mérlegel.

A tervet környezetvédők, valamint a valószínű útvonal közelében fekvő Krynica Morska üdülőközpont lakosai ellenzik. Lengyelország a projektről az Európai Bizottsággal egyeztet.

A csatorna megépítését jóváhagyó törvényt még a lengyel szenátusnak is meg kell szavaznia.

Forrás: MTI


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.